Vágólapra másolva!
Óriási helyi érdeklődés előzte meg Lengyelországban az "Évszázad mérkőzésének" is kikiáltott, szombat esti Tomasz Adamek-Andrew Golota nehézsúlyú összecsapást.

Az IBF szervezet nemzetközi bajnoki címéért kiírt találkozót a korábbi félnehéz-, valamint cirkálósúlyú világbajnok Adamek kezdte aktívabban, és hamar világossá vált, hogy az elhízott és lassú Golota csak egy nagy (szerencsés) ütéssel nyerheti meg a mérkőzést. A sokkal gyorsabb és lazább Adamek testre és fejre mért kombinációkkal szinte teljesen lekötötte az előre gyalogló Golotát, akinek a védekezésen kívül kevés - meglehetősen pontatlan - ellenakcióra futotta csak az erejéből.

A gondban lévő és sok ütést beszedő Golota már az első menet végén padlóra került egy fejre irányuló kombinációt követően, de ekkor még viszonylag könnyedén felállt, viszont a következő percekben is csak kereste régi önmagát és ellenfelét a szorítóban. Az egyoldalú találkozó végére az 5. menetben került pont: a felvonás elején újra számolni kellett a padlózó Golotára, akire (miután felállt) elsöprő ütészáport zúdított Adamek, és ezt látva Bill Clancy mérkőzésvezető véget is vetett a küzdelemnek.

A nehézsúlyban debütáló 32 éves Adamek ezzel az elsöprő győzelemmel 39. sikerét könyvelhette el (mindössze egy vereség csúfítja a rekordját), míg a veterán Golota 8. alkalommal hagyhatta el vesztesen a szorítót, és 41. életévét taposva vélhetően erősen elgondolkodik a folytatáson - írta a Profiboksz.