Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a reklamációkat elfogadva két nap elteltével máris módosította a hivatalos világranglistát. A klubcsapatok Európa-kupájának eredményeit beszámolta, így a legjobbak rangsora kissé megváltozott, Lékó Péter két helyet rontva a kilencedik.

A FIDE adminisztrációja újabb bakiját gyorsan kijavította, és még mielőtt a Világkupa első fordulójának sorsolását közölte volna, módosította a pontszámokat. Egyesek jól, mások rosszabbul jártak, de mindenképpen jóval hitelesebbek a pontszámok, mint az első verzióban.

Az azeri Vugar Gasimov a rangsor hatodik helyére lépett előre. Az orosz Peter Szvidler is visszakerült a top 10-be. Lékó Péter két hellyel hátrább szorult, kilencedik a listán. Almási Zoltán 2704 ponttal a 33., Polgár Judit 2680-nal a 48., Berkes Ferenc 2661-gyel a 66. a top 100 rangsorában.

A FIDE egyúttal közölte az oroszországi Hanti-Manszijszkban november 20. és december 15. között rendezendő Világkupa sorsolását. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal győztese világbajnokjelölt lesz. Az egyetlen magyar résztvevő, Polgár Judit 32. a kiemelési rangsorban és a szlovén Dusko Pavasoviccsal küzd meg az első körben.

A top 25 új rangsora:
1.Veszelin Topalov (bolgár) 2810
2. Magnus Carlsen (norvég) 2801
3. Viswanathan Anand (indiai) 2788
4. Levon Aronjan (örmény) 2786
5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2772
6. Vugar Gasimov (azeri) 2758
7. Borisz Gelfand (izraeli) 2758
8. Peter Szvidler (orosz) 2754
9. Lékó Péter (magyar) 2752
10. Alekszandr Morozevics (orosz) 2750
11. Tejmur Radzsabov (azeri) 2748
12. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2739
13. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2739
14. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2736
15. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2736
16. Wang Yue (kínai) 2734
17. Pavel Eljanov (ukrán) 2729
18. Szergej Karjakin (ukrán) 2723
19. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2719
20. Alekszej Shirov (spanyol) 2719
21. Perez-Leinier Dominguez (kubai) 2719
22. Szergej Movszeszjan (szlovák) 2718
23. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2718
24. Hikaru Nakamura (amerikai) 2715
25. Jevgenyij Alekszejev (orosz) 2715

Az új pontszámok alapján készítették el a november 20. és december 15. között az oroszországi Hanti-Manszijszkban megrendezésre kerülő 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa első fordulójának sorsolását. Borisz Gelfand az első számú kiemelt, majd Vugar Gasimov, Peter Szvidler, Alekszandr Morozevics, Tejmur Radzsabov, Vaszilij Ivancsuk, Ruszlan Ponomarjov, Alekszandr Griscsuk, Dmitrij Jakovenko és Wang Yue a további rangsor. Az egyetlen magyar induló Polgár Judit a 32. a listán, az első fordulóban a szlovén Dusko Pavasovic lesz az ellenfele.

A női klubcsapatok Európa-kupájának beszámítása alaposan átírta a rangsort.

A rangsor:
1. Polgár Judit (magyar) 2680
2. Humpy Koneru (indiai) 2603
3. Hou Ji-fan (kínai) 2588
4. Nana Dzagnidze (grúz) 2547
5. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2541
6. Anna Muzicsuk (szlovén) 2532
7. Pia Cramling (svéd) 2525
8. Tatjana Koszinceva (orosz) 2522
9. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2518
10. Marie Sebag (francia) 2518
11. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2517
12. Maja Csiburdanidze (grúz) 2514