Vágólapra másolva!
Nászútja után még rövid pihenőt engedélyezett magának, három hete viszont újra keményen edz Janics Natasa. A szegedi kajakos három vb-aranya ellenére felemásnak találja az idei évet, a válogatási elveket túl bonyolultnak véli, s nagyobb kiszámíthatóságot szeretne.

Távoli tájakra vezető nászútja után még rövid pihenőt engedélyezett magának, három hete viszont újra keményen gyűri az edzéseket, sőt az elmúlt hétvégén már az első holtpont kellemetlenségeivel is szembesülnie kellett Janics Natasának, a Démász Szeged háromszoros olimpiai bajnok kajakozójának.

- Olyan fáradtság nehezedett hirtelen rám, mintha már három hónapja egyfolytában csak futnék, úsznék és kondiznék, pedig még csak három hét adagját teljesítettem abból az edzéstervből, amit Kovács László, az edzőm állított össze. Sok olyan gyakorlatot végzek, amelyet gyerekkoromban édesapám vezényelt nekem, de aztán valamiért feledésbe merültek. Előkerestük a régi papírokat és így akadtunk rá azokra a ma is hasznosnak tűnő speciális erősítő gyakorlatokra, amelyek versenyzőként az édesapámat, edzőként pedig a tanítványait is nagyszerű eredményekhez segítették.

Janics Natasa a 2009-es évre hosszú évek múltán is büszkén emlékezhet majd, hiszen a szezon legrangosabb versenyéről, a Dartmouth-ban megrendezett világbajnokságról öt éremmel tért haza: három arannyal és két ezüsttel.

- Volt már ennél jobb évadom és remélem, hogy lesz is még - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnoknő. - Furcsa volt nekem ez az év, számomra túl bonyolult, már ami a válogatás elveit és gyakorlatát illeti. Sokkal nyugodtabb és céltudatosabb vagyok, ha tudom, honnan kell indulni és pontosan merre kell menni ahhoz, hogy épp oda jussak, ahová akarok. Nekem valahogy a nagyobb kiszámíthatóság hiányzott, az egyszerűbb képlet, de ezt nem kritikának szánom. Panaszra igazából nincs is okom, hiszen a nagy sorozat idén is folytatódott: immár a nyolcadik olyan évet zárom, amikor vagy olimpiai, vagy világbajnoki győzelem koronázza meg a munkámat, és persze voltak olyan éveim is - mint például az idei -, amikor több arany is jutott nekem. A legfurcsább a 2006-os esztendő volt: akkor Szegeden hat számban indultam és mind a hatban győztem, csak az volt a baj, hogy egyetlen egyéni számban se bizonyíthattam.

A 27 éves sportolónő jelenleg tizenéves szegedi klubtársaival edz, akik közül még a legidősebb is csak a 19. évét töltötte be.

- Nagyon kedves és tehetséges gyerekek, és még kiváló edzőtársak is, akik szeretnék leutánozni az én sikereimet. Sokat futunk és úszunk, az erősítés is sokat kivesz belőlem és még csak ezután következik a tanmedencés gyakorlás, hosszú-hosszú heteken át. Már most szeretnék jövő januárnál tartani, amikor várhatóan horvátországi edzőtáborozásra indulunk a klubtársaimmal, aztán pedig következik a válogatott már hagyományosnak számító dél-afrikai felkészülési tábora, az első vízreszállással - mondta befejezésül Natasa.