Vágólapra másolva!
A súlycsoportoktól függetlenül legjobb bokszolónak tartott Manny Pacquiao technikai kiütéssel legyőzte Miguel Cottót, s ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoki címét magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Las Vegasban.

A filippínó szuperbunyós a szokásoknak megfelelően hatalmas iramban kezdett, de a kiválóan felkészült Cotto is tartotta vele a lépést, és már a meccs elején szikrázó ütésváltások alakultak ki. A 3. menetben egy remek balhorog után a világbajnok padlóra került, de sikerült felállnia, és lelassult ugyan egy kicsit, de továbbra is próbált közel maradni Pacquiaohoz. A következő menetben nagy verekedés alakult ki, amelynek végén ismét megvillant Pacquiao balkeze, Cotto megint a padlóra került, és ezúttal már csak nagy nehezen tudott feltápászkodni. Szerencséjére a gong megszólalt így kihívója nem tudta őt lefiniselni.

A szünetben sikerült összekapnia magát a Puerto Rico-inak, és kevésbbé magabiztosan ugyan, de próbálta tartani az eredeti mérkőzéstervét, azaz sok testütést bevinni és közel maradni az ütőtávot állandóan változtató és lábon rengeteget mozgó Pacquiaóhoz.

Forrás: AFP

A következő négy körben a kihívó egyre magabiztosabbá vált, és Cotto mind kilátástalanabb helyzetbe került. Az újabb padlózás ugyan nem elmaradt, de a a világbajnok rendkívül nagy verést kapott. A 9. menetben az amúgy is félelmetes iramot diktáló Pacquiao még jobban rákapcsolt, és rengetegszer eltalálta Cottót, aki egyszer a kiütés szélére sodródott, de hősiesen nem adta fel a küzdelmet, pedig mindkét szeme alatt nagyon csúnyán szét volt már verve a bőr.

A kicsit könnyedebb 10. menet után, Pacquiao újra felpörgette a meccset, a bátran küzdő Puerto Rico-i néha visszaütött, de többnyire csak nyelte a bombákat. A 12. menetben még két perc volt hátra amikor Kenny Bayless mérkőzésvezető megunta a teljesen egyenlőtlenné váló küzdelmet, és leállította a csatát.

Forrás: AFP

Az év egyik legjobb meccsén Pacquiao ismét igazolta félelmetes hírét, teljesítménye alapján egyértelműen a világ legjobb bokszolójának nevezhető. Győzelmével a WBO váltósúlyú világbajnoka lett, egyben pedig a WBC újonnan alapított gyémánt övének első tulajdonosa is. A profik között 50 győzelemmel, 3 vereséggel és 2 döntetlennel álló 30 éves sportoló légsúlyban kezdte pályafutását, és a váltósúly a hetedik súlycsoport, amelyben világbajnoki címet szerzett. A meccs után azonban gyorsan jelezte, hogy magasabb kategóriába már biztosan nem lép ezt követően.

www.profiboksz.hu