Vágólapra másolva!
Tóth Krisztina kikapott az egyes döntőjében, így ezüstérmesként zárta az asztaliteniszezők idei első Pro Tour-versenyét, amelyet a szlovéniai Velenjében rendeztek.

A magyar versenyző - aki a főtáblán öt mérkőzést megnyerve menetelt a végjátékig - a szombat délutáni fináléban négy sima szettben maradt alul a kínai származású, lengyel színekben induló Li Qiannal szemben.

Tóth pályafutása során hatodszor jutott döntőbe Pro Tour-versenyen, s két diadal mellett negyedszer lett második. Mostani eredményéért nyolcezer dollárt kapott.

Eredmények:
elődöntő:
Tóth - Veronika Pavlovics (fehérorosz) 4-2 (-2, 2, -7, 7, 4, 7)

döntő:
Li Qian (lengyel) - Tóth Krisztina 4-0 (7, 7, 4, 1)