Vágólapra másolva!

Lemondott a tenisz szövetség elnöke

Lemondott posztjáról Patay László, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke.

Patay László, aki 2007 júliusa óta látta el a MTSZ elnöki feladatait, az E.ON gáz- és áramszolgáltató társaságainak vezetésében betöltött, január 1-től még szélesebb körű igazgatósági feladatai miatt mondott le tisztségéről.

Az MTSZ tájékoztatása szerint Patay László vezetése alatt a szövetség működése pénzügyileg, gazdaságilag stabilizálódott. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az új elnök megválasztására március második felében kerül sor.

A szerdai elnökségi ülésen eldőlt, hogy Baranyi Szabolcs maradt a Davis-kupa-csapat kapitánya, megbízatása további egy évre szól.