Vágólapra másolva!
Visszatér a szorítóba Mike Tyson utolsó legyőzője, Kevin McBride. Az ír bokszoló hazája első nehézsúlyú világbajnoka lenne, egy online rádiónak adott nyilatkozatában pedig elárulta: Tyson annak idején megpróbálta leharapni a mellbimbóját.

Több mint két év kihagyást követően visszatér a szorítóba Mike Tyson utolsó legyőzője, Kevin McBride. Az ír bunyósnak még 2005 júniusában sikerült megvernie az akkor már csak önmaga árnyékaként hadakozó Tysont, ám először Mike Mollo, majd Andrew Golota hamar bebizonyította, hogy McBride valójában nem több egy erős felhozóembernél, aki jó időben kapta el az öreg legendát.

A Golota elleni hatodik menetes vereséget követően úgy tűnt, McBride felhagy a profi boksszal, a napokban azonban bejelentette, hogy ismét bokszolni fog: "Elvesztettem egy csomó meccset, akár a Hamupipőke Ember (azaz James J. Braddock) a Remény Bajnoka című filmben, de reményeim szerint visszatérek, bokszolok ebben az évben, és beteljesítem az álmomat, hogy én legyek az első írországi születésű nehézsúlyú világbajnok" - mondta az On the Ropes nevű internetes rádiónak.

McBride-ot természetesen a Tyson elleni találkozójáról is kérdezték: "Azt tettem, amit kellett, irányítottam őt. A hatodik menetben aztán nagyon keményen eltalált, én erre ránéztem és azt kérdeztem tőle: 'Ez minden?' Ez volt az a pont, ahol nagyon frusztrált lett. Elkezdett fejelni, megpróbált összetörni, és ha már itt tartunk, a mellbimbómat is megpróbálta leharapni, nem tudom pontosan, melyik menetben. Fognyomok voltak a mellkasomon. Ez volt a legszörnyűbb fájdalom, amit valaha bokszmeccsen elszenvedtem. Ütöttek már le, ütöttek már ki, de hát ez a meccs - a harapás ellen nem lehet védekezni."

A 37 éves bokszoló akár a Klicsko fivérek valamelyikével is összecsapna: "Úgy gondolom, Klicskóék rendkívüli bokszolók. Keményen edzenek, ugyanakkor őket is ütötték már le. Úgy hiszem, ha visszatérek, és Klicskóék megértenek engem, ahogy bárki más is, akkor hajrá, jöjjön össze ez a mérkőzés, mert szerintem bennem megvan az erő, hogy Vlagyimirt, vagy a bátyját kiüssem."

www.profiboksz.hu