Vágólapra másolva!
Bár hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, de a vasárnap véget ért torinói műkorcsolya-világbajnokság volt az utolsó versenye Sebestyén Júliának, aki mindenképpen a sportág közelében szeretne maradni.

A 2004-ben, Budapesten Európa-bajnoki aranyat nyert sportoló az MTI érdeklődésre elmondta, hogy a későbbiekben is rendszeresen jégre lép majd, s már kapott is felkérést az olimpiai és világbajnok orosz Jevgenyij Pljuscsenko nevével fémjelzett külföldi gálára.

"Ebből a szempontból természetesen nem hagyok fel a korcsolyázással, eredetileg is azt terveztem, hogy a versenyzői pályafutásom befejezését követően részt veszek majd ilyen bemutatókon" - mondta a kilencszeres magyar bajnok. "Emellett nagyon szeretném segíteni a magyar műkorcsolyázást, így szívesen vállalnék feladatokat bármilyen szerepkörben egyesületeknél vagy akár a szövetségnél is."

A miskolci születésű, 28 éves Sebestyén álmában sem gondolta volna, hogy négy olimpián is részt vehet, s ilyen sikeres karrierre tekinthet majd vissza, legkedvesebb emlékeként pedig a budapesti Eb megnyerését emelte ki.

"Tizenhárom éves koromig nyitott jégpályán edzettem Tiszaújvárosban, ezért azt gondolom, hogy a kedvezőtlenebb feltételek miatt különösen nagy a jelentősége az általam elért sikereknek" - fogalmazott a 2002-es Salt Lake City-i téli játékok nyolcadik helyezettje. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy több mint egy évtizeden át a világ legjobbjai között tartottak számon, s a világversenyeken, valamint a ranglistán is az első tízbe tudtam kerülni. Sok olyan eredményt értem el, amit előttem még egyetlen magyar női műkorcsolyázó sem, ezért úgy gondolom, nem lehetek elégedetlen."

Forrás: MTI

A szakedzői diplomája mellett még két - egy sportmenedzseri, és egy közgazdász - felsőfokú végzettséggel rendelkező Sebestyén azt mondta, sportolói pályafutásában nem bánt meg semmit, és ha újrakezdhetné, akkor sem tenne semmit másképp.

Az őt követő generációval kapcsolatban óvatosan fogalmazott, úgy érzi, el kell telnie néhány évnek ahhoz, hogy ismét sikerrel szerepeljen világversenyen magyar női műkorcsolyázó.

"Vannak nagyon tehetséges gyerekek, de ők még nem érik el a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség által megszabott alsó korhatárt, azaz a 15 évet, így egyelőre nem indulhatnak felnőtt viadalokon" - mondta Sebestyén. "Meg kell várnunk, amíg felnőnek, ehhez pedig el kell telnie még néhány évnek."