Vágólapra másolva!
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal két sima játszmában legyőzte szombaton honfitársát, David Ferrert, s ezzel bejutott a döntőbe a 2,5 millió euró összdíjazású monte-carlói férfi salakpályás tenisztornán. Ellenfele az ugyancsak spanyol Fernando Verdasco lesz, aki másfél óra alatt verte az első helyen kiemelt Novak Djokovicot, és pályafutása során először került be Mesterversenyen a fináléba.

A világranglista-harmadik Rafael Nadal sorozatban hatodszor nyerheti meg a monacói tornát. Nadal utoljára 2003-ban, 16 évesen kapott ki a hercegségben, Guillermo Coriától. Amennyiben a spanyol klasszis győzni tud vasárnap, beéri az angol Reggie Dohertyt, aki 1897-től 99-ig, majd 1902-től 04-ig nyert három-három serleget Monacóban. Szüksége is van Nadalnak a sikerre: utoljára 11 hónapja nyert tornát, Rómában lett az Internazionali BNL d'Italia legjobbja.

Nadal és Verdasco eddig kilenc alkalommal találkozott egymással ATP-tornán, és valamennyi meccset a volt világelső nyerte. Verdasco mindössze két játszmát tudott elvenni ellenfelétől, mindkettőt tavaly, az Australian Open elődöntőjében.

A nőknél az első helyen kiemelt olasz Francesca Schiavone megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, barcelonai salakpályás tornát, miután két sima szettben megverte honfitársát, Roberta Vincit. A 29 éves Schiavone idei első, pályafutása harmadik tornagyőzelmét ünnepelhette egyesben.

Monaco, elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Ferrer (spanyol, 11.) 6:2, 6:3
Verdasco (spanyol, 6.) - Djokovic (szerb, 1.) 6:2, 6:2

Nők, Barcelona, döntő:
Schiavone (olasz, 1.) - Vinci (olasz) 6:1, 6:1