Társoldalunk:

Ungvári bronzérmes a cselgáncs-Eb-n

2010.04.23. 17:28

Bronzérmet szerzett Ungvári Attila a 73 kg-os súlycsoportban a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A ceglédiek 21 éves versenyzője ötödik mérkőzésén a tavaly vb-harmadik, 2008-ban Európa-bajnok belga Dirk van Tichelttel szállt szembe a harmadik helyért, és a rendes mérkőzésidő hajrájában egyenlítette ki vazaaris hátrányát. A hosszabbításban ellenfelét megintették, így végül a magyart hirdették ki győztesnek. A csütörtöki két ezüst és egy bronz után Ungvári a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte meg az 59. dzsúdós kontinenstornán.

Ungvári Attila bátyja, Miklós csütörtökön, a 66 kg-osok döntőjében kikapott a spanyol Sugoi Uriartétól. A fináléban Uriarte kettő, míg az MTK-Erzsébetváros sztárja három intést kapott, így a spanyol nyakába akasztották az aranyérmet.

Uriarte hatalmas füttykoncert közepette vonult le a tatamiról, és az eredményhirdetés közben is zúgolódott a közönség egy része. Ungvári utóbb úgy fogalmazott: egyszerre négy embert nem lehet legyőzni, s nagyobb sportdiplomáciával talán ki lehetne küszöbölni a hasonló eseteket.

Az újdonsült Európa-bajnok dicsérte a magyart: "Miklós az egyik legjobb és legintelligensebb versenyző, akit valaha láttam, elképesztő állóképességgel és tudással. Hasonló a stílusunk, eddig mindig kis különbség döntött kettőnk között. A harmadik figyelmeztetését azért kapta tegnap, mert megrúgott, korábban pedig passzivitásért intették. Nem vagyok bíró, nem én hozom a döntéseket, ezért rosszul esett, hogy a végén kifütyültek. Ugyanakkor teljesen megértem Miklóst a csalódottságáért, ettől még nagy versenyző marad a szememben."

KAPCSOLÓDÓ CIKK