Vágólapra másolva!
A +100 kg-os Bor Barna ezüstérmet nyert a cselgáncsozók tuniszi Grand Prix-jén, amely a 2012-es londoni olimpia kvalifikációs sorozatának első állomása volt.

Az áprilisban Európa-bajnoki második dzsúdós egyformán ipponnal jutott túl a szlovén Matjaz Cerajon, a hazai közönség előtt szereplő Anis Chedlyn, majd az elődöntőben a japán Takahasi Kazuhikón is.

A fináléban a súlycsoport egyik sztárja, az olimpiai és kétszeres világbajnok Szuzuki Kejdzsi várt rá. Bor már jukóval vezetett, ám a rutinos japán egy perccel a mérkőzésidő lejárta előtt vazaarit érően vitte földre, majd rögtön leszorította őt, amelyből a 23 éves paksi már nem tudott kijönni.

A befejező nap másik magyarja, a friss Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg) egy vereséggel, helyezetlenül zárt.

A 13 fős magyar küldöttség Bor és Ungvári Miklós (66) ezüstje révén két éremmel tér haza Észak-Afrikából.