Társoldalunk:

Rudolf Anna másodszor lett sakkbajnok

2010.05.22. 21:43

Nagykanizsán, az 58. női sakkbajnokság nyolcadik fordulójában Rudolf Anna zsinórban hetedik győzelmével aratta, pályafutása második bajnoki címét ünnepelheti. Sötéttel villámgyőzelmet aratott Göcző Melindával szemben. Tóth Lili elszenvedte első vereségét, világossal kikapott Schneider Veronikától. A versenykiírás értelmében az esetleges holtversenyt a több győzelem dönti el.

A bajnokság első számú esélyese, a Hungaropharma Decs csapatának nagymestere, Rudolf Anna egy fordulóval a befejezés előtt pályafutása második bajnoki címének örülhet. A viadal előtt a Magyar Sakkszövetség elnöksége már olimpiai válogatottunkba jelölte. A bajnokságon Anna váratlan vereséggel rajtolt, Tóth Lilivel szemben lépéshátrányba került. A hatodik fordulóban érte utol vetélytársát, majd a nyolcadik játéknapon aratott - zsinórban hetedik - győzelmével megnyerte a bajnokságot. Göcző Melinda a Nimzoindiai  védelem ellen igen erőtlenül játszott, korán reménytelen állásba került, a 24. lépés után feladásra kényszerült.

Tóth Lili látva vetélytársnője győzelmét, kockáztatott, de rajtavesztett. A nagyon rossz formában, sok elnézéssel játszó Schneider Veronika végül megnyerte a játszmát, amelyet Tóth könnyen kiremizhetett volna.

Lakos Nikoletta győzelmével ismét csatázhat a bronzéremért. Papp Petra a nyeréssel feljött ötven százalékra.  Hidegh Eszter harmadszor győzött.

A 8. forduló eredményei:
Lakos Nikoletta (2289) - Erdős Boglárka (2147) 1 - 0 (Francia védelem, 41)
Hidegh Eszter (2146) - Varga Klára (2223) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 33)
Göcző Melinda (2234) - Rudolf Anna (2344) 0 - 1 (Nimzoindiai védelem, 24)
Papp Petra (2270)- Pintérné Kovács Márta (2139) 1 - 0 (Skandináv védelem, 35)
Tóth Lili (2175) - Schneider Veronika (2339) 0 - 1 (Grünfeld védelem, 62)

A bajnokság állása:
1.Rudolf Anna 7 pont
2.Tóth Lili 6
3-4. Lakos Nikoletta és Göcző Melinda 5
5. Papp Petra 4
6-7. Schneider Veronika és Hidegh Eszter 3
8-9. Varga Klára és Erdős Boglárka 2,5
10.Pintérné Kovács Márta 2

Az utolsó forduló párosítása:
Schneider Veronika - Lakos Nikoletta
Pintérné Kovács Márta - Tóth Lili
Rudolf Anna - Papp Petra
Varga Klára - Göcző Melinda
Erdős Boglárka - Hidegh Eszter

Göcző,M (2234) - Rudolf,A (2344)
Nimzoindiai védelem [E27]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 d5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 0-0 7.Fg5 Hbd7 8.cxd5 exd5 9.e3 Be8 10.Vd2 Ve7 11.h4 h6 12.Ff4 Hh5 13.Kf2 Hxf4 14.exf4 c5 15.He2? Hb6 16.dxc5 Hc4 17.Vd4 He3 18.Ve5 Vd7 19.Vd6 Vb5 20.Hd4 Vb2+ 21.Fe2 Hf5 22.Bab1 Vd2 23.Ve5 Bxe5 24.fxe5 Ve3+ és világos feladta

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK