Vágólapra másolva!
Káté Gyula legyőzte az olasz Vincenzo Mangiacaprét a 64 kg-os súlycsoport negyeddöntőjében a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon, így már biztos éremszerző. Darmos József a török Bahram Muzaffert győzte le 9-5-re a 91 kg-osok negyeddöntőjében, így ugyancsak érmes.

Káté Gyula és Darmos József is győzött szerdán, így Bacskai Balázshoz hasonlóan már biztosan érmesek a moszkvai Eb-n.

"Nehéz nap lesz, nagyon nehéz" - mondta még kedd este a szállodában Kovács László szövetségi kapitány a szerdai napról, melyen négy magyar lépett kötelek közé éremért a Megaszport Sportcsarnokban. A szakvezető kijelentését pedig a versenynap fényesen bizonyította is: négy kemény meccs, két-két győzelemmel és vereséggel.

A legutóbbi, liverpooli Eb-n a döntőig menetelő, s ott is csupán egy sérülés miatt veszítő kispesti Káté (64 kg) egy fiatal, világversenyen most bemutatkozó olasszal, Vincenzo Mangiacaprével mérkőzött, s nagyon okos, türelmes boksszal egyértelmű győzelmet aratott.

A találkozó elején Káté méregette ismeretlen riválisát, megfontoltan mozgott, s csak ritkán indított. Szinte a teljes menet hasonlóan zajlott, a kétszeres világbajnoki bronzérmes öklöző azonban a szakasz második felében többször is kiválóan előzte meg riválisát, s már ekkor vezetett (3-1). Káté a folytatásban is nyugodt maradt, megfontolt volt, gyönyörűen védekezett, csak a megfelelő időben indított, s előnyét tovább tudta növelni (5-2).

Az utolsó szakaszban már felszabadult volt a magyar, az olasz ugyan ment előre, ám kevés sikerrel, a szakaszban szerzett két pontjából az egyiket elsősorban a pontozóknak köszönhette, míg a másiknál Káté is pontosan ütött. A magyar fölénye végig egyértelmű volt, sőt, a menet felénél egy tiszta jobb egyenes után Mangiacapre láthatóan megrendült, a magyar azonban megelégedett a sima pontozásos győzelemmel (9-4).

Káté után fél órával Darmos (91 kg) lépett ringbe, egy nagyon kemény török, Bahram Muzaffer ellen, akivel három számolást és egy-egy intést hozó kiélezett meccset vívott.

Az első menetben az történt a ringben, amit Darmos akart. A Vasas nehézsúlyúja szépen, biztosan védekezett, s a szakasz derekától megtalálta a helyes ütemet, és több kemény jobb egyenessel talált, az egyik ilyennel le is ütötte riválisát (3-0). A folytatásban sokáig a magyar tábor szája íze szerint zajlottak az események, Darmos újabb jobbossal növelte előnyét. Ekkor már egyre több lett a szabálytalanság a meccsen, nagyon sokat állt a küzdelem, s alig egy perc után Darmost megintette a bíró (4-2). A török ettől felbátorodott, űzte riválisát, s az utolsó percben egyenlített (4-4), Darmosra számolni is kellett egyszer, a sok szabálytalankodás azonban nem maradt abba, s a mérkőzésvezető Muzaffert is megintette a gong előtt (6-4).

Az utolsó három percben két nagyon fáradt bokszoló küzdött egymással, csatájukból pedig a magyar öklöző jött ki jobban. Darmos többnyire el tudott mozogni a robotoló Muzaffer ütései elöl, ő viszont - elsősorban - jobb egyenesekkel rendre talált is, többek között akkor is, amikor - érthetetlenül - ismét számoltak rá a menet felénél. Az utolsó percben már csak kiütéssel lett volna esélye a töröknek, de erre esélye sem volt (9-5), így megszületett a csapat harmadik érme is az orosz fővárosban.

A nap másik két érdekeltje közül a legutóbb harmadik Varga Miklós (60 kg) az őt 2007-ben, a chicagói világbajnokságon simán verő ír Eric Donovannel mérkőzött, de visszavágnia nem sikerült neki. A találkozó első, "tapogatózó" menetét követően két pont hátránnyal állt a hajdúsámsoni bokszoló (1-3), aki a folytatásban sem tűnt elég frissnek. A második és a harmadik szakaszban már aktívabb volt, de próbálta kerülni a kétes szituációkat, ellenfele azonban mégis sokszor megelőzte őt, szép jobb egyenesire pedig mindig pontot is kapott, így hat perc után már kifejezetten nagy volt a különbség (2-7). Az utolsó periódusban aztán már mennie kellett Vargának, tisztán azonban csak ritkán talált, az ír pedig szépen menekült, és "szúrt közbe" rendszeresen, így biztosan, 10-4-re győzött.

A nap utolsó magyarjának, Bernáth Istvánnak az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnoki bronzérmes fehérorosz Viktar Zujev jutott ellenfeléül a szupernehézsúlyúak negyeddöntőjében. Az esélyekre a meccs nem cáfolt rá, Zujev rengeteget ütött a meccsen, jól mozgott, Bernáthnak csak ritkán sikerült zavarba hoznia őt, így simán, 10-2-re nyert.

Csütörtökön szünnapot tartanak Moszkvában, a pénteken közép-európai idő szerint 10 órakor kezdődő elődöntőkben Káté az orosz Alekszandr Szoljanyikovval, Bacskai Balázs (69 kg) az ukrán Tarasz Selesztyukkal, Darmos pedig a bolgár Tervel Pulevvel mérkőzik a fináléért.

Káté Gyula (64 kg, 9-4-re nyert pontozással): "Megmondom őszintén, teljesen mást vártam ettől a sráctól előzetesen, azt hittem csapkodni fog, ám kiderült, jó bokszoló, sokszor váltott alapállást, ügyes volt. Az elején nem is ment olyan jól, kivártam, figyeltem az olasz mozgását, mikor lehet beleverni. A másodiktól már jobban éreztem, a harmadikban pedig már egyértelmű volt, akkor már nagyon élveztem a meccset. A harmadikban már meg is volt fogva szerintem, de nem akartam butaságot csinálni, ezért nem rontottam neki."

Darmos József (91 kg, 9-5-re nyert pontozással): "Nagyon boldog vagyok, ez volt a cél, az érem, most pedig, hogy még fényesebb legyen. Az első menetben az edzők utasításait követtem, kettőt előre, egyet hátra, s ugyan később picit önállósítottam magam, nyertem, ez a lényeg. A két számolásnál az első az jogos volt, akkor meg voltam fogva, a másodiknál nem, de őszintén szólva nagyon jól jött egy kis pihenő, örültem neki."

Varga Miklós (60 kg, 10-4-re kikapott): "Sajnos ennyi volt ebben a meccsben, jobbal nem sikerült eltalálnom Donovant, sajnálom."

Bernáth István (91+ kg, 10-2-re kikapott): "Tavaly Usti nad Labenben már találkoztam vele, s akkor a harmadik menetben leléptettek. Most végigment, de Zujev sokkal jobb formában van mint akkor, keményebb és gyorsabb volt. Sajnálom, hogy így alakult, majd legközelebb."