Társoldalunk:

Pars mégsem olimpiai ezüstérmes

2010.06.10. 17:26

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott csütörtökön a fehéroroszok fellebbezésének a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjével kapcsolatban, így Pars Krisztián mégsem lép elő ezüstérmessé. A magyar atléta marad a finálé negyedik helyezettje.

A CAS honlapján közölt döntés értelmében a Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkij és harmadik Ivan Tyihon - akiket doppingvétségen értek - egyaránt visszakapja érmét, amelytől még 2008 decemberében fosztotta meg őket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A mostani indoklás szerint a tesztek laboratóriumi elemzése során szabálytalanság történt - akkor az A és a B próba is a megengedettnél magasabb tesztoszteronszintet mutatott ki náluk. 

A NOB másfél évvel ezelőtti határozata nyomán a második helyre az eredetileg negyedik Pars, a harmadikra pedig a döntőben ötödik japán Murofusi Kodzsi lépett előre. A magukat ártatlannak valló fehérorosz dobók 2009 januárjában nyújtották be fellebbezésüket a CAS-hoz.

Pars Krisztián az MTI-től tudta meg a döntés részleteit. "Ezek után mi szükség van a doppingellenőrzésre?" - tette fel a kérdést az atléta, aki undorítónak nevezte a határozatot. "Nem tudok mit mondani, meg voltam győződve róla, hogy én kapom az ezüstérmet, hiszen egyértelműen pozitív lett a két fehérorosz versenyző doppingtesztje. Nem tudom, hogyan utazzak el ezek után egy külföldi versenyre, s szerintem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is hatalmas presztízsveszteség érte ezzel a döntéssel."

Forrás: MTI

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára felháborítónak és arcpirítónak tartja a döntést, és a sport legnagyobb csalásának nevezte az esetet. "Nem tudom, hogy a MASZ-nak, Pars Krisztiánnak vagy az olimpiai bizottságnak van-e lehetősége fellépni a felháborító határozat ellen" - mondta a sportvezető az MTI-nek. "A CAS fekete-fehéren megállapította, hogy a két fehérorosz dobó szabálytalanul versenyzett, a pekingi laboratórium műhibája miatt azonban mégis visszakaphatják érmeiket. Egyelőre nem találok szavakat, s Pars Krisztiánnak a jövő hétvégén azzal a tudattal kell dobókörbe lépnie a csapat-Európa-bajnokságon, hogy nem biztos, hogy elég a pályán, szabályos körülmények között elért teljesítmény."

Fazekas Róbert diszkoszvető - akit a 2004-es athéni olimpián megszerzett aranyérmétől fosztották meg doppingvétség miatt - megdöbbentőnek nevezte az esetet. "Nekem legalább úgy fáj ez a döntés, mint Krisztiánnak, mert nagyon jóban vagyunk" - mondta Fazekas. "Megdöbbentő, hogy egy magyar versenyzővel ilyesmi történhet. Úgy látszik, ennyivel erősebb a fehérorosz sportdiplomácia. Gyevjatovszkijt és Tyihont egyértelműen pozitív doppingmintával mentették fel, míg annak idején tőlem azért vették el az aranyérmet, mert nem szolgáltattam elég mintát."

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője elmondta: sajnálatos az eset, a pekingi labor hibázott, és reméli, hogy a labor ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a NOB megteszi a szükséges jogi lépéseket.

"Olvastam a jelentést. A CAS indoklása szerint egyértelműen eljárási hiba történt. A labor nem az előírt nemzetközi szabványok szerint járt el, nem tudta szabályosan végigvinni az úgynevezett izotóparány-mérést, különböző fázisokban beleavatkozott az eljárásba, és ha úgy tetszik: nem tudta bebizonyítani, hogy a fehérorosz sportolók szervezetében a tesztoszteronszint emelkedése egy tiltott anyag szedésének következménye. Nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani, ez nem a magyarok, és nem Pars Krisztián ellen irányult, hogy nem lett a magyar atlétáé az olimpiai ezüstérem."

KAPCSOLÓDÓ CIKK