Társoldalunk:

Fodor másodszor nyert a sakk-ob-n

2010.07.08. 20:12

A Szegeden zajló 60. férfi sakkbajnokság negyedik fordulójában az A csoportban Berkes Ferenc és Bérczes Dávid megszerezte első győzelmét. Bánusz Tamással hármas holtversenyben állnak az élen. A másik hatos küzdelmében Fodor Tamás másodszor győzött, félpontos előnnyel vezet. Öt forduló után a csoportok első két helyezettje csatázhat a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért.

Gyors remivel kezdődött a játéknap, Bánusz Tamás és Ruck Róbert a Nimzoindiai védelem ismert varijában örökös sakkal  osztozott meg a ponton. Bérczes Dávid a bajnokság doyenje, Pintér József ellen nyert. Pozíciós előnyét növelte, majd kihasználta ellenfele döntő hibáját. Berkes Ferenc a spanyol megnyitás berlini változatában törte meg Kovács Gábor ellenállását. Mindketten játszhattak volna jobban is, végül az első helyre rangsorolt, a bajnokság legfőbb esélyese, Berkes először nyert.

Idén két bajnoki címet is megszerzett Fodor Tamás. A juniorok viadalát megnyerte, majd  a nemzetközi nyílt bajnokságon is az élen végzett. A mezőnyben csak az utolsó Élő-pontszámát tekintve, de második győzelme után félpontos előnnyel vezet Gyimesi Zoltán előtt, akivel az utolsó fordulóban mérkőzik meg. Rapport Richárd elsietett centrumrobbantását megkontrázta, majd a taktikai ütésváltást anyagi előnnyel zárta. Rapport Richárd sorozatban harmadik vereségét szenvedte el. Papp Gábor és Erdős Viktor kiegyenlített küzdelme remi lett, míg Gyimesi Zoltánnak gyaloghátrányos bástyavégjátékot kellett döntetlenre mentenie Medvegy Zoltánnal szemben.

A 4. forduló eredményei:

A csoport:
Bánusz Tamás (2529) - Ruck Róbert (2560) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 20)
Berkes Ferenc (2670) - Kovács Gábor (2500) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 51)
Bérczes Dávid (2551) - Pintér József (2519) 1 - 0 (Katalán megnyitás, 38)

A csoport állása:
1-3. Bérczes Dávid, Bánusz Tamás és Berkes Ferenc 2,5 pont
4.Ruck Róbert 2
5. Pintér József 1,5
6. Kovács Gábor 1

Az utolsó forduló párosítása:
Pintér József - Bánusz Tamás
Kovács Gábor - Bérczes Dávid
Ruck Róbert - Berkes Ferenc

B csoport:
Fodor Tamás (2452) - Rapport Richárd (2534) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 32)
Papp Gábor (2545) - Erdős Viktor (2592) döntetlen (Kettős huszárjáték, 31)
Medvegy Zoltán (2522) - Gyimesi Zoltán (2598) (Angol megnyitás, 68)

A csoport állása:
1-2. Fodor Tamás 3 pont
2. Gyimesi Zoltán 2,5
3-4. Medvegy Zoltán és Erdős Viktor 2
5. Papp Gábor 1,5
6. Rapport Richárd 1

Az utolsó forduló párosítása:
Gyimesi Zoltán - Fodor Tamás
Erdős Viktor - Medvegy Zoltán
Rapport Richárd - Papp Gábor

Bánusz,T (2529) - Ruck,R (2560)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4 c5 11.dxc5 bxc5 12.Bd1 Vb6 13.Fxf6 gxf6 14.Bd2 Hc6 15.Vg4+ Kh8 16.Vh4 Kg7 17.Vg3+ Kh8 18.Vh4 Kg7 19.Vg4+ Kh8 20.Vh4 Kg7 és döntetlen

Berkes,F (2670) - Kovács,G (2500)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5

Az orosz Dmitrij Jakovenko kedvenc folytatása.

11.Ff4 Fe7 12.Bfe1

Lékó Péter az asztrahányi GP-viadalon a 12.Bad1 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.He2 Fd7 15.Bfe1 Bd8 16.Hd4 Fc8 17.c3 Bd5 18.e6 Ff6 19.Fxc7 (19.exf7+ Kxf7 20.Fxc7) 19...Fxe6 20.Hxe6 fxe6 21.Ff4 Ke7 folytatásban nem tudott előnyt elérni.

12...Fe6 13.He4 Bd8 14.c3 c5 15.Heg5 Bh6 16.Hxe6 Bxe6 17.g3 Bd5 18.Kg2 Fd8 19.Be4 Bb6 20.Be2 Ba6 21.a3 Be6 22.Bae1 Fe7 23.Be4 Fd8 24.Fc1 Bg6 25.Bf4 Hh6 26.Bfe4 Hf5 27.e6

Berkes Ferenc csak ebben az áttörésben reménykedhetett.

27...fxe6?!

Jobb volt a 27...Bxe6 28.Bxe6+ fxe6 29.Bxe6+ Kd7 változatot játszani.

28.Ff4

Sokkal erősebb volt a 28.c4 Bd6 29.Be5 Hd4 30.Bxh5 Hxf3 31.Kxf3 Fe7 32.Fe3 b6 33.Ke4 folytatás.

28...Hd6 29.Bxe6+ Bxe6 30.Bxe6+ Kf7 31.Be2 Ff6 32.g4 hxg4 33.hxg4 g6 34.Fe5 Fd8 35.Kg3 b5 36.Kf4 Hc4 37.b3 Hxa3 38.Be1 a5 39.Bh1 c4 40.Ke4 Bd7?!

Sötét előnybe kerülhetett volna a 40...c6 41.b4 axb4 42.cxb4 Hc2 43.Bh7+ Ke8 44.Fc3 Bd3 változatban.

41.b4 axb4 42.cxb4 Fe7?

Már az időkontroll után komoly hiba, de 42...Bd3 43.Bh7+ Ke8 44.Fb2 Hb1 45.Bh8+ Ke7 46.Fd4 c6 47.g5 változatban is bőséges ellenértéke lett volna Berkes Ferencnek az áldozott gyalogért.

43.Fb2 Hc2 44.He5+ Ke6 45.f4

Berkes Ferenc már válogathatott a nyerések között. 45.Bh6 Ff6 46.Bxg6 Bg7 47.Bh6 Hxb4 48.f4 is elég meggyőző volt.

45...Bd2 46.f5+ Kd6 47.fxg6 Ff8 48.Bh8 Bf2 49.Hf3 Ke7 50.g7 Be2+ 51.Kf4 és sötét feladta

Bérczes,D (2551) - Pintér,J (2519)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Ff4 b6 9.Hc3 Fb7 10.Bc1 Hbd7 11.cxd5 Hxd5 12.Hxd5 exd5 13.Va4 b5

A bursai csapat-világbajnokságon a brazíl Giovanni Vescovi az örmény Levon Aronjan ellen 13...Ff6-ot húzta, amire a Grand Prix-győztes Aronjan minőséget áldozott. 14.Bxc6 Fxc6 15.Vxc6 Be8 16.Vxd5 Hf8 17.Vb5 He6 18.Fe3 következett és világos megnyerte a partit.

14.Vc2 f5 15.h4 g6 16.Vd2 Ff6 17.Bc2 Ve7 18.Bfc1

Bérczes Dávid kedvező állást ért el.

18...Ve6 19.Fg5 Fh8 20.Va5 Bfc8 21.a4 a6 22.Bc3 Ff6 23.Be3 Vd6 24.Fxf6 Hxf6 25.He5 Hd7 26.Hd3 Be8 27.Bxe8+ Bxe8 28.e3 Kg7 29.axb5 axb5 30.Va7 Bb8?

Vesztőlépés.

31.He5! Hxe5 32.dxe5 Vc7 33.Bxc6! Vxc6 34.Vxb8 Vd7 35.Va7 Kh6 36.e6! Vc7 37.e7 Vxe7 38.Fxd5 és sötét feladta

Fodor,T (2452) - Rapport,R (2534)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 Hc6 7.0-0 e5 8.dxe5 Hxe5 9.Hd4 Be8 10.Be1 c6 11.Ff4 Fg4 12.f3 Fd7 13.Vd2 a6 14.a4 d5?!

Elsietett centrumrobbantás.

15.cxd5 cxd5 16.exd5 Va5 17.Kh1 Bac8 18.Fxa6 Hxd5?

A taktikai adok-kapok világos javára dőlt el. 18...Hxf3 19.Hxf3 bxa6 20.d6 Vb4 jobb volt, de a d6 gyaloggal világos joggal bizakodhatott volna.

19.Fxe5 Hxc3?

Ricsi a gyors vesztést választotta.

20.Fxb7 Fxe5 21.Fxc8 Bxc8 22.Hb5! Fxb5 23.Bxe5 Va8 24.bxc3 Fc6 25.a5 Bd8 26.Ve2 Vb8 27.a6 Vb6 28.a7 Kg7 29.h3 Vb3 30.Be7 Vxc3 31.Ve5+ Vxe5 32.Bxe5 és sötét feladta

Papp,G (2545) - Erdős,V (2592)
Kettős huszárjáték [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 0-0 6.Hbd2 a6 7.Fb3 Fa7 8.0-0 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hc4 f6 11.Fe3 Hxe3 12.fxe3 Kh8 13.d4 Ve7 14.Hcd2 Fd7 15.Fc2 g6 16.Ve1 exd4 17.exd4 Vxe1 18.Baxe1 Kg7 19.b4 Bae8 20.a4 He5 21.h3 Fc6 22.Kh2 Hxf3+ 23.gxf3 Fd7 24.a5 Fb5 25.Bg1 Fb8 26.Kg2 f5 27.Kf2 Kf6 28.h4 c6 29.Hb3 Fa4 30.Ha1 Fxc2 31.Hxc2 Fh2 és döntetlen

Medvegy,Z (2522) - Gyimesi,Z (2598)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Hd5 Fc5 6.Fg2 0-0 7.d3 h6 8.0-0 d6 9.e3 Be8 10.d4 Fb6 11.dxe5 Hxe5 12.Hxe5 Bxe5 13.b3 Hxd5 14.cxd5 Ff5 15.Fb2 Be8 16.a4 a5 17.Fd4 Fe4 18.Bc1 Fxg2 19.Kxg2 Vd7 20.Bc4 Bac8 21.Vd2 Fxd4 22.Bxd4 c5 23.dxc6 Vxc6+ 24.Kg1 Vc3 25.Bxd6 Vxb3 26.Vxa5 Ba8 27.Vb6 Vxb6 28.Bxb6 Bxa4 29.Bxb7 h5 30.Bd1 Ba6 31.Bd4 Bae6 32.Kg2 g6 33.Bbb4 Kg7 34.e4 Ba8 35.Bd2 Bea6 36.Bbb2 Be8 37.Be2 Bae6 38.Bb4 f5 39.f3 Kf6 40.Kf2 g5 41.h3 B8e7 42.g4 hxg4 43.hxg4 fxg4 44.fxg4 Ba6 45.Bc2 Bh7 46.Kg2 Bha7 47.Bf2+ Kg6 48.e5 Be6 49.Be4 Ba3 50.Bf3 Ba5 51.Bf5 Ba3 52.Kf2 Bh3 53.Bf8 Kg7 54.Bf3 Bh2+ 55.Ke3 Ba6 56.Bd4 Bg2 57.Bd7+ Kg8 58.Ke4 Bxg4+ 59.Kf5 Bf4+ 60.Bxf4 gxf4 61.e6 f3 62.Kf6 f2 63.Bd8+ Kh7 64.Bd7+ Kg8 65.Bd8+ Kh7 66.Bd7+ Kg8 67.Bd8+ Kh7 68.Bd7+ Kg8 és döntetlen

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK