Vágólapra másolva!
Három magyar jutott döntőbe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság első napján, kedden, közülük a súlylökő Márton Anita a 11. helyen végzett.

A három finalista közül a kalapácsvető Pars Krisztián éremért utazott a katalán fővárosba, így tőle minimális elvárás volt a 12 közé kerülés, de a szombathelyi dobó meglepetésre csak utolsó, harmadik kísérletével biztosította helyét a szerdai döntőben.

Végül 76,48 méterrel megnyerte selejtezőcsoportját, összesítésben csak a világranglista-vezető szlovák Libor Charfreitag ért el jobb eredményt nála. Az első felnőtt Eb-jén induló, 23 éves Németh Kristóf szintén harmadik dobásával (74,28) került a szám fináléjába.

Márton Anita viszont elsőre teljesítette a döntőhöz szükséges szintet. A délutáni fináléban, bár egyéni legjobbját nem tudta megközelíteni, háromszor is javított, s 17,78 méterrel a 11. helyen zárt, ami a mezőny második legfiatalabbjaként (21 éves) szép teljesítmény.

A 19 éves Lukács Máté a legfiatalabb volt a 400 méteren indulók között, ahol futamában hatodik, utolsó helyen ért célba (47.74 mp), s kiesett. Lukács még érdekelt lesz a 4x400-as váltó tagjaként is.Heldebrandt Máté feladta a 20 kilométeres gyaloglást.

Szerdán kilenc magyar lesz érdekelt az Eb-n, Pars Krisztián éremért lép dobókörbe a férfi kalapácsvetés döntőjében.

Eredmények, férfiak, 20 km-es gyaloglás:
1. Sztanyiszlav Jemeljanov (Oroszország) 1:20:10 ó
2. Alex Schwazer (Olaszország) 1:20:38
3. Joao Vieira (Portugália) 1:20:49
Helebrandt Máté feladta a versenyt.

10 000 m:
1. Mo Farah (Nagy-Britannia) 28:24.99 p
2. Chris Thompson (Nagy-Britannia) 28:27.33
3. Daniele Meucci (Olaszország) 28:27.33

nők, súlylökés:
1. Nagyezsda Osztapcsuk (Fehéroroszország) 20,48 m
2. Natalja Mihnevics (Fehéroroszország) 19,53
3. Anna Avgyejeva (Oroszország) 19,39
...11. Márton Anita 17,78