Vágólapra másolva!
Örül a három éremnek, de nem elégedett a csapat teljesítményével Dornbach Ildikó. A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója hiányolja a döntős helyezéseket a vasárnap befejeződött barcelonai Európa-bajnokságon.

"Előzetesen három éremesélyről beszéltem, de a célkitűzés két érem volt, mert az ember óvatos, könnyű tervezni az íróasztal mögül" - jelentette ki Dornbach Ildikó az MTI-nek.

"A három érem borzasztó fontos a versenyzők és a magyar atlétika egésze szempontjából, de hiányolom a további helyezéseket. Tíz atlétát vártam a nyolc közé, ez négynek sikerült. Pedig a fiataloknak az olimpia miatt nagy szükségük lett volna, hogy igazán megmutassák magukat. Nincsenek nagy bajok, de mindenkinek őszintén értékelnie kell a szereplését, s mernie kell szembenézni a hiányosságokkal, problémákkal."

A szakmai igazgató a dobogósokról azt mondta, ahány érem, annyi történet. "Pars Krisztiántól mindenki győzelmeket vár évek óta, de neki még nem volt világversenyes érme. Remélem, most megtört a jég, s innentől elhiszi, hogy neki még előrébb van a helye. Ez az év nem sikerült neki sérülések és betegségek miatt. Ha egyszer végre folyamatosan tud dolgozni, nincs ember, aki megveri" - nyilatkozott Dornbach a Barcelonában 79,06 méterrel bronzérmes kalapácsvetőről.

A 110 m gáton harmadik Kiss Dániel esetében a futó kitartását emelte ki: "Ki tudja, mennyi nehézségen, műtéten van túl, újra és újra felállt a padlóról. Danit 17-18 éves kora óta jellemzi az a tűz, ami most is ott ég benne. Tiszteletre méltó az a munka, az a kitartás, amivel elérte ezt a szép eredményt. Mindenképpen meg kell említeni Tomhauser Istvánt, edzőjét, aki 12 éves kora óta foglalkozik vele, egy csetlő-botló kisgyerekből csinált világklasszis futót."

Diszkoszvetésben a csapat az idei európai ranglistán harmadik Kővágó Zoltántól várta az érmet, az olimpiai második nehézatléta azonban kiesett a selejtezőben, helyette Fazekas Róbert szerzett bronzot. "Zoli esetében látható, hogy jól felkészült, ezt mutatták eredményei is, de ennek a felkészülésnek még erősíteni kell a másik oldalát is. Robi ismét bizonyította, hogy milyen extra versenyzői kvalitásokkal rendelkezik. Ennyi kihagyás, ennyi sérülés, műtét után, s ilyen kevés munkával, dobásszámmal a háta mögött csak az igazán profik tudnak ilyen eredményt elérni. Biztos vagyok benne, hogy okoz még nekünk meglepetést a 2012-es olimpián és a jövő évi világbajnokságon is. Ha sérülésmentesen tud dolgozni, ismét 69 méter köré szállhat kezéből a diszkosz."