Vágólapra másolva!
Risztov Éva a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 km-es számában a magyarországi Európa-bajnokság második napján, Balatonfüreden.

A füredi öbölből kellemes, napos és szélcsendes időben, pár vadkacsa és néhány tucat strandoló fürkész tekintetétől övezve, igen csekély létszámú igazi szurkoló jelenlétében rajtoltak el délután 4 órakor az olimpiai programban is szereplő táv leküzdésére vállalkozók.

A normálmedencés úszásban vb- és Eb-érmek sokaságát begyűjtő, majd négy évi visszavonultság után bő egy esztendeje karrierjét már vízimaratonistaként újrakezdő Risztov rögtön csatlakozott a vezető csoporthoz, hol a második, hol a hetedik pozíciót foglalva el a mezőnyben.

A Debreceni Sportszolgáltató Kft. versenyzője féltávnál is a legjobbak között volt, sőt az utolsó fordulónál is előnyösnek tűnt a helyzete, ám a riválisok jobban jöttek ki a kanyarból, s bár Risztov a végén hatalmas hajrát vágott ki, csak megközelíteni tudta, befogni már nem az élmezőnyt, és be kellett érnie a 7. hellyel. A 25 éves hazai versenyző 2:01:16.2 óra alatt teljesítette a távot.

A számot a holland Linsy Heister nyerte 2:01:06.7 órás teljesítménnyel, az ezüstérmet az olasz Georgia Consiglio szerezte meg, míg a harmadik a német Angela Maurer lett. A szám másik magyarja, Prohászka Ágnes (2:16:28.2 óra) a 26. helyen ért célba.

"Ha az utolsó fordulót nem rontom el, fel tudtam volna venni a versenyt velük, de sajnos hagytam, hogy lerúgjanak magukról. Ráadásul már volt egy figyelmeztetésem, pedig nem én szabálytalankodtam akkor sem, de hát meg kell tanulni ezt is, ha az ember eredményes akar lenni hosszútávúszóként" - nyilatkozta célbaérés után Risztov.

"Továbbra is a 2012-es londoni olimpia a fő cél. A balatoni Eb-n azt akartuk, hogy jó legyen a bemutatkozás, úgy gondolom, ez sikerült is. Egy év közös munka után szerintem jó visszatérésről beszélhetünk, még ha a titokban remélt dobogós helyezés el is maradt" - értékelt Vajda Tamás, Risztov edzője.

eredmények, nyíltvízi úszás, nők, 10 km:
1. Linsy Heister (Hollandia) 2:01:06.7 ó
2. Georgia Consiglio (Olaszország) 2:01:07.6
3. Angela Maurer (Németország) 2:01:08.2
...7. RISZTOV ÉVA 2:01:16.2
...26. PROHÁSZKA ÁGNES 2:16:28.2