Vágólapra másolva!
Harmincnégy év szünet után fordul elő ismét, hogy a férfi teniszezők világranglistájának első és második helyezettje párost játszik egymás oldalán egy versenyen.

A spanyol Rafael Nadal és a szerb Novak Djokovic ugyanis benevezett a jövő heti, torontói Mesterverseny páros küzdelmeibe. Legutóbb 1976-ban volt erre példa, akkor Jimmy Connors és Arthur Ashe lépett fel közösen egy viadalon ebben a számban is.

A hírek szerint Djokovic volt az ötletgazda: "Természetesen azonnal igent mondtam" - árulta el Nadal.

* * *

Testvéréhez, Serenához hasonlóan Venus Williams is lemondta részvételt a Cincinnatiben jövő héten sorra kerülő női tornán. A szervezők bejelentése szerint a világranglista negyedik helyezettje a térdével bajlódik, ezért nem lép pályára a 2 millió dollár összdíjazású, keménypályás viadalon.

Serena Williams már július közepén visszalépett a versenytől, mert egy éttermi balesetben megvágta a jobb lábát. Hogy a Williams nővérek részt vesznek-e az év utolsó Grand Slam-tornáján, az augusztus 30-án kezdődő, New York-i US Openen, még kérdéses.

* * *

A második helyen kiemelt, karsérüléssel bajlódó ausztrál Samantha Stosur két játszmában kikapott az olasz Flavia Pennettától, s így a negyeddöntőben fejezte be szereplését a 700 ezer dollár összdíjazású, San Diegó-i keménypályás versenyen. Stosur a meccs után egy helyi kórházba ment kivizsgálásra.

eredmények, negyeddöntő:
Pennetta (olasz, 5.) - Stosur (ausztrál, 2.) 6:4, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 4.) - Peer (izraeli, 7.) 6:2, 6:0
Hantuchova (szlovák) - Klejbanova (orosz) 2:6, 6:4, 6:3
Kuznyecova (orosz) - Vandeweghe (amerikai) 7:5, 6:2

Az elődöntőben: Pennetta-Kuznyecova, A. Radwanska-Hantuchova

Az első helyen kiemelt cseh Tomas Berdych három szettben kikapott a belga Xavier Malisse-tól, s így a negyeddöntőben búcsúzott az 1,2 millió dollár összdíjazású, washingtoni keménypályás férfi tornán.

eredmények, negyeddöntő:
Malisse (belga) - Berdych (cseh, 1.) 6:4, 3:6, 6:2
Bagdatisz (ciprusi, 8.) - Verdasco (spanyol, 3.) 7:6 (7-3), 6:4
Cilic (horvát, 4.) - Tipsarevic (szerb) 7:6 (7-4), 6:4
Nalbandian (argentin) - Simon (francia, 13.) 3:6, 6:2, 6:3

Az elődöntőben: Malisse-Bagdatisz, Cilic-Nalbandian