Vágólapra másolva!
Federica Pellegrini annak örül, hogy a hányós, lázas péntek után egykori vetélytársa régi világcsúcsánál jobb időt úszva nyerte a női 200 méteres gyorsúszást a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Hosszú Katinka napról napra jobb, Mutina Ágnes elfeledkezett Lippokról, Jakabos Zsuzsanna pedig tiltakozott az ellen, hogy a pillangó lenne a kedvenc száma.

A budapesti úszó Európa-bajnokság szombati napjának fénypontja természetesen a 200 méteres női gyorsúszás döntője volt, elsősorban Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn szereplése miatt. Persze Európa az olasz Federica Pellegrinire is kíváncsi volt, a miranói születésű, 22 éves szőke lány a szám egyeduralkodója: már 16 évesen, az athéni olimpián ezüstérmes volt, azóta megnyerte a pekingi olimpiát és a római vb-t ebben a számban, a 2005-ös montreali vb-n második, a 2007-es melbourne-i vébén harmadik lett, Eb-aranya viszont még nem volt, legalábbis 50-es medencében.

Most már van, de nem akármilyen körülmények között.

"Pénteken még 38,5 fokos lázam volt, egész nap hánytam, azt hittem, végem van, ma reggelre viszont, mintha elvágták volna, nyom nélkül távozott belőlem a vírus. Ennek ellenére nem voltam biztos benne, mennyire viselt meg a hasmenés. Láttam a szemem sarkából Silke Lippokot az egyes pályán, azt is érzékeltem, hogy nagyon elment, de nem estem kétségbe, úsztam a saját tempómat, s reménykedtem benne, hogy nem bírja végig. Majdnem bírta, tizenhat éves lánytól szenzációs, amit művelt, nagy jövő előtt áll. Én nagyon boldog vagyok első hosszú pályás Eb-aranyérmem miatt, ezzel megvan a Grand Slam: 200 gyorson megnyertem az olimpiát, a vb-t és most az Eb-t.

A csinos úszónő szégyellős mosoly kíséretében azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy jobb időt úszott az utolsó, nem szuperdresszes világcsúcsnál, amit Laure Manaudou tartott. Az öröm persze annak is szól, hogy valamikor mindketten versengtek a jóképű Luca Marin, az olasz 400-as vegyes úszó kegyeiért

A roppant izgalmas verseny bronzérme Mutina Ágnesnek jutott. "Bevallom, az ezüstéremre hajtottam, de én sem számoltam Lippokkal. Pellegrini verhetetlen volt, én egy kicsit elszúrtam az első százat, de azért boldog vagyok, hiszen az egy arany- és egy bronzérem életem legjobb teljesítménye" - magyarázta a Jövő SC 22 éves klasszisa.

Klubtársnője, Verrasztó Evelyn már érzi egy kicsit, hogy a vége felé közeleg az Eb. "Jobbra számítottam az ötödik helynél, de a csütörtöki nap fizikai és érzelmi csúcspontja, az arany- és ezüstérem után annyira kimerültem, hogy azóta szinte csak alszom. Azért a vasárnapi váltóra felszívom magam" - ígérte.

A nők 200 méteres pillangóúszása az egyik legerősebb magyar szám, itt Hosszú Katinkának és Jakabos Zsuzsannának is van esélye a végső győzelemre. Mindketten ott vannak a vasárnapi döntőben, előbbi a legjobb, utóbbi a harmadik idővel.

Jakabos élénken tiltakozott a feltételezés ellen, miszerint ez lenne a kedvenc száma: "Dehogyis! Én vegyes úszónak tartom magam, bár mostanában egyre jobban megy a pillangó. Kisebb hibákat elkövettem, de ennél többet nem is akartam kiadni magamból, nem tudom, mennyi maradt még bennem. Vasárnap rámegyek az aranyéremre, vagyunk így ezzel még egy páran" - jelentette ki a pécsi születésű, de tavaly óta a Jövő SC-ben úszó szépség, akinek már van egy bronza 400 vegyesen.

Hosszú Katinka eddig két arannyal és egy ezüsttel az Eb legeredményesebb versenyzője, három arannyal pláne az lenne.

"Úgy érzem, napról napra jobb formába lendülök, most bár biztos, hogy volt egy kis gubanc a formaidőzítésemmel. Idén több izom is van rajtam, mint tavaly volt, talán jobban rá kellett volna pihennem erre az Európa-bajnokságra. Az Európa-csúcsom megközelítése most nem szerepel a tervek között, az egy szuperdresszes idő volt, nem hiszem, hogy a 2:04-et bárki is meg tudná úszni a mostani körülmények között. Nagy verseny lesz vasárnap, Jakabos Zsunak is van esélye az aranyéremre, remélem, nekem is."