Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka edzője még soha, senkit nem látott így edzeni, Cseh László azoknak üzent, akik elviselték a hülyeségeit, a drámai előzmények után ezüstérmet nyert Verrasztó Dávid pedig nemcsak a szépre emlékezik. Ünnepi hangulatban fejeződött be a budapesti úszó Európa-bajnokság, amelynek utolsó napján két számban is kettős hazai győzelem született.

A harmincadik vizes Európa-bajnokság befejező napjának legnagyobb drámája már délelőtt lezajlott, a négyszáz méteres férfi vegyes úszás előfutamaiban. A négy induló magyar közül hárman - Cseh László, Kis Gergő, Verrasztó Dávid - akár éremre is esélyesek voltak, ám a szabályok értelmében csak kettejüknek volt a hely a döntőben (ugyanez történt a gyorsúszás sprintszámaiban a franciákkal is).

Az Európa-csúcstartó (4:06,16 perc, 2008) Cseh László helyét senki sem kérdőjelezte meg, még akkor sem, ha Kis Gergő az egri országos bajnokságon megfricskázta őt egy 4:13,22-es idővel, amely az idei világranglistán a negyedik helyre jó. Verrasztónak 4:14,16 volt a legjobbja az Eb előtt, ő azonban hatalmas küzdő, így őt sem lehetett leírni.

Kis a harmadik, Cseh és Verrasztó a negyedik előfutamba került, a második magyar döntős helyéért küzdő Kis és Verrasztó nem tudott közvetlenül megmérkőzni egymással. Úgy tűnt, Kis sokáig tartalékolta erejét, ám az utolsó százat rettenetesen meghajtotta, mert érezte, hogy baj lehet. Természetesen győzött, de 4:14,76-os ideje láttán elégedetlenül rázta a fejét. Igaza lett. A következő futamban Verrasztó rutinosan tapadt Csehre, és három századdal jobb időt (4:14,73) úszva lett második, kiszorítva Kist a fináléból.

"Nagyon csalódottak vagyunk, eltaktikáztuk a versenyt, Gergő pihenten szeretett volna kiállni a döntőre, hogy megszorítsa, s ha lehet, megverje Cseh Lacit. Tizenkilencre ráhúztunk, de alsó helyett egy tízest kaptunk. Nem tudom, mit kellett volna tenni, mert annak semmi értelme nem lett volna, hogy Gergő szétússza magát délelőtt, s aztán holtfáradtan leszerepel a döntőben" - magyarázta Farkas András, Kis mestere.

A délutáni magyar vonatkozású döntők közül a női kétszáz pillangó következett előbb, fantasztikus kettős sikerrel. Százötvenig Jakabos Zsuzsanna tűnt bajnoknak, de aztán jött Hosszú Katinka ellenállhatatlan hajrája, és a huszonegy éves világbajnoka harmadik aranyérmét szerezte az Eb-n az egy ezüst mellé, és ezzel a viadal legeredményesebb sportolója lett.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

"A saját versenyemet úsztam, nem nagyon figyeltem a többiekre, így Zsúra (Jakabos Zsuzsannára) sem, s az utolsó ötvenen beleadtam apait, anyait, mert tudtam, hogy számomra ez ennek a hosszú Eb-nek az utolsó ötven métere" - mondta a döntő után Hosszú. "Nem hiszem, hogy valaha is fogok olyat érezni, mint amikor kiszálltunk a medencéből. Természetesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, de a négyszáz vegyes elvesztését még mindig sajnálom, mert én nem 4:36-os időre edzettem. A mesterem, Dave Salo azt mondta, ő még embert nem látott ilyen intenzitással edzeni, ahogy én készültem idén. Most legfeljebb egy hetem lesz a pihenésre, mert augusztus 22-én már utazom vissza Los Angelesbe, és 28-án kezdődik az egyetem, a harmadik évem. Talán annyi időm lesz, hogy egy-két napra leugorjak a Balatonra."

Jakabos Zsuzsanna csupa mosoly volt, a négyszáz vegyes bronzérme után most egy ezüsttel bizonyította, hogy végleg beérkezett a kontinens, és talán a világ élvonalába.

"Talán a második ötvenem nem volt olyan, mint ahogy gondoltam, a fordulóimra nagyon odafigyeltem, azokkal nem is volt baj" - nyilatkozta az [origo]-nak Jakabos, aki a mezőnyből egyedüliként veszi oldalt a levegőt, de hogy miért így tanulta meg, arra maga sem tudja a magyarázatot.

"Nagyon boldog vagyok, nem gondolnám, hogy elvesztettem az aranyat, inkább megnyertem az ezüstöt, óriási egyéni csúccsal, sokkal jobb időt úsztam, mint tavaly az úgynevezett cápadresszben. Bárki bármit is mond, én még mindig vegyes úszónak tartom magam, s csak utána jön a pillangó. Sokan felvetik, hogy bekerülhettem volna a 4x200-as gyorsváltóba, s akkor most mindhárom éremből lenne egy-egy. Ennek nincs értelme, egyfelől a stafétánk így is győzött, másfelől Dara Eszti jobbat úszott nálam az országos bajnokságon, és így ő került be a váltóba. Ennyi."

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az első kettős diadal után máris jött az újabb magyar duplázás, a férfi négyszáz méteres vegyes úszásban. Cseh László a várakozásoknak megfelelően győzött, és nyolc Eb-aranyérmével utolérte a legendás Darnyi Tamást, akitől később átvehette az érmet.

"Higgyék el, nem foglalkoztam azzal, hányadik Eb-aranyam ez, és hogy utolérem Darnyit. Győzni akartam" - mondta Cseh az újságírók kérdéseire. "Az elején el kellett húznom a mezőnytől, hogy elvegyem a többiek kedvét, és ez sikerült is. Ez a negyedik Eb-elsőségem ezen a távon, 2004 óta mindig én győztem, nagyon nagy munka van ebben, de még mindig érzem magamban a motivációt. Azt persze nem tartom valószínűnek, hogyha megkapjuk a 2015-ös világbajnokság rendezését, akkor én még úszni fogok. A mostani két aranyérmemet azoknak küldöm, akik segítettek az életem, a felkészülésem során, és elviselték a rigolyáimat, a hülyeségeimet: édesanyámnak, édesapámnak, a barátnőmnek, és az edzőmnek, Turi Györgynek."

Az ezüstérmes Verrasztó Dávid a tőle megszokott kesernyés fintorok közepette nyilatkozott, pedig semmi oka nem volt ezúttal az elégedetlenkedésre. "Természetes, hogy jobbat úsztam a délelőtti időmnél, délután rendszerint jobban úszik az ember. Az nem jelent semmit, hogy felülmúltam a szuperdresszes időimet is, mert valójában nem is volt alkalmam indulni világversenyen az elmúlt két évben, amikor ezek az úszószerelések voltak divatban. Maradéktalanul boldog vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a múlt balszerencsés versenyeit és csalódásait elfeledném. Az is én vagyok, az is az életem része, ha úgy tetszik, abból táplálkozom" - mondta.

Forrás: MTI
Forrás: MTI