Vágólapra másolva!

Kovács leesett a lóról, a magyarokat kicsengették az öttusa-vb-n

A kilencedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében.

A magyarok a vívást követően negyedikek voltak, majd a megnyert úszással összesítésben egyet előreléptek, a rosszul sikerült lovaglással viszont a tizedik helyre csúsztak vissza. A csapatot hetedikként szólították a lovas pályára, és már az első próbálkozás kevés sikerrel kecsegtetett: Kovács lova rögtön az első akadálynál megállt, majd az ugratást követően a másodiknál is befékezett, olyan hirtelen, hogy Kovács le is esett, aztán volt még három akadályverés is. Ekkor következett Gyenesei a csoportból elvileg a leggyengébb lóval, s nem is tudta befejezni a pályát: hat kitörés miatt a váltás előtt kicsengették a csapatot, amely így mindössze 310 ponttal zárt.

A 3x2000 méteres, fejenként két lövészettel megszakított futásban utolsóként elrajtoló magyar váltónak így már nem sok esélye volt, de azért - miközben az oroszok mögötti második helyért nagy csatát vívott a francia és a kínai együttes - a dél-koreaiakat sikerült megelőznie.

női váltó, végeredmény:
1. Oroszország (Polina Sztrucskova, Jevdokija Grecsisnyikova, Jekatyerina Huraszkina) 5374 pont
2. Franciaország (Amélie Cazé, Elfie Arnaud, Élodie Clouvel) 5214
3. Kína (Csen Csien - Chen Qian, Miao Ji-hu - Miao Yihua, Csang Je - Zhang Ye) 5166
...9. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 3998 (vívás: 26 győzelem/28 vereség/784 pont, úszás: 3:04.19 perc/1132 pont, lovaglás: 310 pont, lövészet-futás: 25:57.62 perc/1772 pont)

Dobogós helyen a magyarok az öttusa-vb-nhttp://www.origo.hu/sport/egyeb/ottusa/20100907-dobogos-helyen-a-magyarok-az-ottusavbn.html