Vágólapra másolva!
Egyszemélyes sporttá válhat a következő évekre a férfi tenisz. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint az immár minden Grand Slam-tornát besöprő Rafael Nadal ellen lehetetlen készülni, mert nincs senki más, aki 3500-as fordulattal tudna pörgetni, és a balkezessége is gondot okoz az ellenfeleknek. Az elszánt spanyol immár veszélyt jelent a tizenhatszoros GS-győztes Roger Federer rekordjaira is. Az alig 24 éves Nadal sok tekintetben máris a sportág legnagyobbjai előtt jár, és szinte csak a saját motivációján múlik, hogy a legnagyobb legyen.

Jimmy Connors, Ivan Lendl, Andre Agassi - a tenisz történetének e három klasszisa egyaránt nyolc Grand Slam-győzelemet aratott pályafutása során. A US Opent magyar idő szerint kedd hajnalban megnyerő Rafael Nadal már kilencnél jár, és még csak három hónappal múlt 24 éves. A spanyol idei játékát látva úgy tűnik, akár évekre unalomba taszíthatja a sportágat.

Nadal támadásba lendül

Noha Nadal igazi salakjátékosnak indult, mára ez a korszak már csak emlék. Nyert Australian Opent műanyag borításon, Wimbledont a még gyorsabb füvön, e hét elején pedig a US Open megnyerésével az utolsó, még hiányzó Grand Slamet is behúzta, szintén kemény pályán.

"Műanyag borításon még sosem játszott ennyire jól, a szervái rengeteget javultak. Nagyon komplett játékos, az alapvonaljátékban, gyorsaságban és pontosságban ugyanolyan jó, mint mindig" - mondta Novak Djokovic, aki pillanatnyilag a legautentikusabb személy, hogy véleményt formáljon ebben a kérdésben, miután az elődöntőben Federerrel, a döntőben Nadallal meccselt New Yorkban.

Az [origo]-nak nyilatkozó volt Davis-kupa-játékos, Kisgyörgy Gergely úgy gondolja, Nadal a korábbi védekező stílusából mára egy elég komoly támadóteniszt kezdett játszani, így le tudja rövidíteni a pontokat, és nem csak rohangál fáradhatatlanul. Bocskay József, Szávay Ágnes korábbi edzője szerint Nadal továbbra sem sziporkázik a hálónál, egyre agresszívebben játszik, és megtanult befejező röptéket ütni, fonák oldalról pedig már csúszásból is elteszi keresztbe a labdát, már ilyennel sem lehet nehéz helyzetbe hozni.

Erősebb lett a sérülése alatt

Pedig Nadalnak sem ment mindig ennyire jól: 2009 nyarán megsérült, és egy évbe telt, míg újra csúcsformába tudott lendülni. Bocskay szerint azonban a sérülés nem feltétlenül olyan ijesztő, ahogy a kívülállók látják: "Ilyenkor egy profi sokkal többet tud foglalkozni azzal, amiben a sérülés nem hátráltatja. Ha például valakinek a lába sérült, közben felsőtestre rendesen rá tud dolgozni. Plusz mentálisan is erősödhet, mert nem kell állandóan nyilatkozni, versenyekre utazni, azaz pihenhet egy kicsit. Nadal ebben is a legjobb, jól használta ki a kényszerpihenőt, fogyott néhány kilót, mert a térde azt a terhelést nem bírta volna sokáig, amit korábban kapott."

Kisgyörgy szerint Nadal bokasérülése csak felgyorsított egy folyamatot. "Az edzői stáb tudta, hogy az akkor már 23 éves Nadal fejlődése le fog lassulni, ezért próbálták hamarabb komplettebb játékossá tenni, rájöttek, hogy neki kell irányítania a pontokat. A végtelenségig nem játszhatott volna a korábbi stílusában, mert az hamar szétszedte volna az ízületeit."

Kérdésünkre mindkét szakértő azt mondta, hogy a mai orvostudomány segítségével a minden labdára rakétaként startoló spanyol egészségével nem lesz gond a jövőben. "Az Openen is látszott: a térdéről lekerültek a szalagok, a mozgása is rendben van, a mostani játéka tovább fenntartható, mint a korábbi" - nyilatkozta Kisgyörgy.

"Federer elkezdhet remegni"

Nincs jelenleg olyan szakértő, aki ne értene azzal egyet: ha Nadal a következő években egészséges lesz, csak ritkán tudják majd megállítani, vagy ahogyan Kisgyörgy fogalmazott: "Federer elkezdhet remegni a Grand Slam-csúcsáért."

Nadal azonban egyelőre nem törődik Federer tizenhat Grand Slam-győzelmével: "Nagyon messze van, túl messze, hogy gondoljak rá. Hülyeség arról beszélni, hogy jobb vagy rosszabb vagyok Rogernél. A tornagyőzelmek száma azt mutatja, hogy sokkal jobb nálam, ez az igazság jelenleg."

Nadal vs. Federer

Kisgyörgy szerintBocskay szerint
Szerva7-96-8
Tenyeres10-109-9
Fonák8-97-8
Röptejáték7-106-9
Mentális erő11-810-7
Fizikai állapot10-910-7


A puszta számok alapján úgy tűnhet, Federer határozottan jobb Nadalnál, de a teniszben a mentális erő talán még jobban számít, mint más sportokban. Ha valaki minden szettben kihagy egy kis időre, vagy a meccs végén már nem tud koncentrálni, akkor az esetleges technikai fölénye könnyen semmivé válhat.

A világranglistán második Djokovic nem riadt vissza a sorban előtte és utána álló gigászok összehasonlításától: "Federer pár évvel hamarabb kezdte pályafutását, régebb óta játszik, több trófeát nyert. Egyértelműen történelmet írt a sportágban, és még mindig a világ egyik legjobb játékosa. Másfelől Nadal minden évben, minden nap fejlődik, és ez az, ami frusztráló: valahányszor meccselek vele, mindig jobban játszik. Mentálisan hihetetlen erős, mindennel rendelkezik, ami minden idők legnagyobb játékosává emelheti. Ha a teste bírja, nagyon sok mindent nyerhet a következő öt, hat, hét évben."

Federer még mindig a világ egyik legjobbja, de a motivációja visszaesett kicsit, értenek egyet az [origo]-nak nyilatkozó szakértők. Bocskay szerint lehetséges, hogy a svájci mindenekelőtt a 2012-es olimpiát szeretné megnyerni Wimbledonban, ami után akár vissza is vonulhat.

Akikkel meggyűlhet a baja Nadalnak

Adja magát a kérdés: ha Federer sem, akkor ki tudja megállítani a mallorcait a következő években? Kisgyörgyék egyaránt Juan Martín Del Potrót és Andy Murrayt emlegetik az elsők közt, előbbi olyan sebességgel támad, amivel még Nadalnak is tud problémát okozni, utóbbinak viszont támadóbbá kellene alakítania a játékát.

Nadal tíz legszebb pontja


Bocskay még két jelöltet felvonultat: "Tomas Berdych lehet még, aki játéktudásban és sebességben is fel tudja venni a versenyt, csak a wimbledoni döntője után kicsit megelégedett magával. Robin Söderling szintén képes három szettben is leütni Nadalt, benne hiányolom, hogy kemény pályán a gyorsabban visszajövő labdákba nem tud rendesen beleállni, ezért ott többet hibázik, mint salakon."

"Ott van még Djokovic, akit visz előre a szerb mentalitása: senkitől sem fél, képzett is, csak inkább kontrázni szeret, az ereje és a sebessége is hiányzik, hogy Nadalt letolja a pályáról" - elemez tovább Bocskay, hangsúlyozva, hogy három szettben kell felülmúlni a spanyolt, amihez rengeteg erő kell.

Nadal mérlege a világranglista tíz legjobbja ellen (Nadal szempontjából)
Novak Djokovic 15-7
Roger Federer 14-7
Andy Murray 8-4
Robin Söderling 5-2
Nyikolaj Davigyenko 4-5
Tomas Berdych 8-3
Fernando Verdasco 11-0
Mihail Juzsnyij 8-4
David Ferrer 11-3
Andy Roddick 5-3



Hallhatatlan ütések

"A US Openen külön használnak lány- és fiúlabdákat, utóbbiak nehezebbek, kizárólag a férfi topjátékosok tudják rendesen megütni őket, ezért is vannak ismét hosszabb labdamenetek. Ezt a labdát Nadal körülbelül percenkénti 3500-as fordulattal pörgeti, Federernél ez a szám nagyjából 2500. Ezt csak a helyszínen érzékelni igazán: Nadal ütései annyira vékonyan érintik a húrokat, hogy nem hallani puffanást, csak egy szisszenő hangot. Ezekkel az iszonyatosan agresszív ütésekkel szívja le mások energiáját, rendkívül nehéz három szettet nyerni ellene. Újabban pedig már az alapütéseit is roppant erőteljesen üti" - magyarázta Bocskay.

Lehetetlen készülni ellene

"Hogy miben fejlődhet még Nadal? Szervában: teljesen átlagos adogatása van, csak mivel balkezes, kellemetlenebb, mert a másik irányba pörög a labda, mint szokott. Nadal első szervái biztonsági ütések, és csak arra mennek, hogy ne indítsák le, de különben nem adogat jobban, mint - mondjuk - Juzsnyij" - fejtegette Szávay korábbi edzője.

Forrás: AFP
Úgy szervál, mint Juzsnyij, csak ballal

Ezzel együtt az ellenfelek hiába készülnének Nadalból, szinte lehetetlen dolguk van: "Egyszerűen nem tudnak olyannal edzeni, akinek 3500-as percenkénti fordulaton pörögnének a labdái. Taktikailag sem könnyű rákészülni: a kifelé csavart szerváit az ellenfelek reflexből megütik egyenesbe, ami más esetben az adogató fonákjára érkezne, csakhogy Nadalnál az tenyeres. Ezekre mind nehéz felkészülni, még akkor is, ha elméletben mindezt tudják az ellenfelek."

Jordan sem taszította unalomba az NBA-t

Jimmy Connors, Ivan Lendl, Andre Agassi - a tenisz történetének e három klasszisa egyaránt nyolc GS-győzelemig jutott. Nadal alig 24 évesen már kilencnél jár. Ennek az is lehetne az oka, hogy a mai mezőny halványabb a korábbinál, Kisgyörgy azonban cáfol: "Egyáltalán nem volt több klasszis akkoriban, más volt a tenisz. Nadal egy szupertehetség, aki 16 évesen az első százban volt a világranglistán, és csak szuperlativuszokban lehet róla beszélni."

A korábbi Davis-kupa-játékos szerint a tenisz nem lesz unalmasabb a következő években: "Egy példát tudok mondani: amikor a Chicago Bulls mindent megnyert Michael Jordannel, az sem taszította unalomba az NBA-t. Aki nem szereti Nadalt, kevesebb teniszt néz majd, de az ő játékát élvezet nézni. És azért Söderling, Djokovic, Murray el-elkaphatja."

A US Open megnyerésével Rafael Nadal lett minden idők hetedik teniszezője, aki az összes GS-tornát megnyerte, és a harmadik legfiatalabb közülük. A mallorcai ász egy évvel fiatalabban lett kilencszeres GS-bajnok, mint a 16 győzelemmel rekorder Federer.

A legtöbb Grand Slamet nyert teniszezők:
16 - Roger Federer (svájci)
14 - Pete Sampras (amerikai)
12 - Roy Emerson (ausztrál)
11 - Rod Laver (ausztrál) és Björn Borg (svéd)
10 - Bill Tilden (amerikai)
9 - Rafael Nadal (spanyol)
8 - Fred Perry (brit), Ken Rosewall (ausztrál), Jimmy Connors (amerikai), Ivan Lendl (csehszlovák), Andre Agassi (amerikai)

Akik mind a négy GS-viadalt megnyerték (az első és az utolsó GS-győzelmük éve):
Fred Perry (brit, 1934-1936)
Don Budge (amerikai, 1937-1938)
Rod Laver (ausztrál, 1960-1969)
Roy Emerson (ausztrál, 1961-1967)
Andre Agassi (amerikai, 1992-2003)
Roger Federer (svájci, 2003-2010)
Rafael Nadal (spanyol, 2005-2010)

Don Budge 1938-ban, Rod Laver 62-ben és 69-ben megcsinálta az igazi Grand Slamet, azaz egy naptári évben nyerte meg a négy nagy tornát.