Vágólapra másolva!
A Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős bronzérmet szerzett a női párosversenyben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután a szombat délutáni elődöntőben alulmaradt a Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva litván, orosz duóval szemben.

A két éve aranyérmes magyar kettős rosszul kezdett, az első két játszmát - bár szoros csatában, de - elbukta. A harmadikban javítottak Tóthék, a negyedik felvonás azonban ismét a riválisé lett, így 1-3-ról kellett volna fordítani a fináléba kerüléshez.

Ez végül nem sikerült, sőt, újabb játszmát sem tudtak begyűjteni a magyarok - bár az ötödikben négy meccslabdát is hárítottak és lehetőségük volt a felzárkózásra -, így ezúttal a harmadik helyen végeztek.

"Most még friss a vereség élménye, egy kicsit ezért búslakodunk, de összességében nagyon örülünk ennek a bronzéremnek" - nyilatkozta az MTI-nek a hétszeres Eb-győztes Tóth. "Pénteken fantasztikus mérkőzésen sikerült bejutnunk a négy közé, és ma sem játszottunk rosszul, de ellenfelünk megtalálta a gyenge pontjainkat, és a szerencsével sem állt hadilábon. Minden szett szoros küzdelemben dőlt el, sajnos most nem jött össze a győzelem."

A magyar küldöttség ezzel az egy éremmel zárta a kontinensviadalt.

női páros, előddöntő:
Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva (litván, orosz) - Tóth Krisztina, Póta Georgina 4-1 (9, 10, -9, 9, 13)

korábban:
női egyes, negyeddöntő:
Viktorija Pavlovics (fehérorosz) - Póta Georgina 4-0 (5, 12, 9, 7)

férfi páros, döntő:
Timo Boll, Christian Süss (német) - Kasper Sternberg, Jonathan Groth (dán) 4-0 (9, 5, 4, 2)