Vágólapra másolva!
1985. október 6-a óta nemcsak megdönthetetlen, egyszerűen megközelíthetetlen Marita Koch 47.60 másodperces világcsúcsa 400 méteren. Az egykori NDK-atléta büszke eredményére, úgy véli, ezt napjaink 400-as specialistái nem dönthetik meg. Bár a dopping beárnyékolja a keletnémet sikereket, Koch tagadja, hogy tiltott szerrel élt volna.

1985. október 6-án döbbenetes világcsúcsot futott Marita Koch. A keletnémet színekben versenyző futónő 400 méteren 47.60 másodperces rekordnak számító időeredménnyel ért célba a canberrai viadalon - azt az időt nemhogy megdöntetni, megközelíteni sem sikerült azóta.

Az időeredményre jellemző, hogy rajta kívül egyedül a csehszlovák Jarmila Kratochvilova tudott 48 másodpercen belülre kerülni (47.99), de 49 másodperc alatt is mindössze kilencen teljesítettek eddig a világon, 1996 óta mindössze négyen.

Koch a mai napig büszke teljesítményére, tagadja, hogy bármilyen tiltott szerrel élt volna, tegyük hozzá, kozmikus időeredménye valóban arra utal, még ha doppingolták is volna az ő beleegyezésével vagy anélkül, kimagasló tehetsége és egyénisége volt sportágának.

Az évforduló miatt a spanyol El País készített interjút az 1986-ban visszavonult egykori atlétával, aki 1987-ben edzőjéhez ment feleségül, egy lányuk született. Wolfgang Meierrel a mai napig együtt él, Rostockban egy divatszaküzletet működtetnek.

"Pályafutásom során folyamatosan arra törekedtem, hogy egyre jobb és jobb legyek. 15 évesen 1:00:30 alatt futottam a 400-at, 18 évesen 51.60, 19 évesen 50.19, 21 évesen 49.19 volt a legjobb időm" - emlékezett vissza a dicső évekre.

"25 éve nagy várakozással érkeztem Canberrába, bár tele voltam félelemmel, nagyon stresszeltem. De tudtam, képes lehetek 48 másodperc alá menni, mert a felkészülésem tökéletes volt, maradt öt hetem a szezon végén rendezett viadalra" - mondta, hozzátéve, kézi időméréssel már edzéseken futott 47,8-at.

Minden idők 10 legjobb 400-as női futója:

47.60Marita Koch (NDK)Canberra, 1985. október 6.
47.99Jarmila Kratochvilová (Csehszlovákia)Helsinki, 1983. augusztus 10.
48.25Marie-José Pérec (Franciaország)Atlanta, 1996. július 29.
48.27Olga Vladikina-Brizgina (Szovjetunió)Canberra, 1985. október 6.
48.59Tatjana Kocembová (Csehszlovákia)Helsinki, 1983. augusztus 10.
48.63Cathy Freeman (Ausztrália)Atlanta, 1996. július 29.
48.70Sanya Richards (Egyesült Államok)Athén, 2006. szeptember 16.
48.83Valerie Brisco-Hooks (Egyesült Államok)Los Angeles, 1984. augusztus 6.
48.89Ana Guevara (Mexikó)Párizs, 2003. augusztus 27.
49.05Chandra Cheeseborough (Egyesült Államok)Los Angeles, 1984. augusztus 6.

"Akkor már tíz éve a világcsúcsért harcoltam, 1983-ban Kratochvilova 47.99-et futott, azaz áttörte a nagy gátat, a 48 másodpercen belüli időeredményt. Akkor döntöttünk úgy, próbálunk javítani a sprinttechnikámon, sokat gyakoroltunk 100-on és 200-on azért, hogy az 1984-es Los Angeles-i olimpiára csúcsformába kerüljek. Amikor nem mehettünk az olimpiára, megfordult a fejemben, hogy befejezem a pályafutásomat. Aztán az 1985-ös Világkupa mégiscsak izgatott, NDK-állampolgárként máshogy nem lett volna lehetőségem Ausztráliába utazni.

Maga a verseny fantasztikus volt. 200-nál éreztem, hogy vagy utolértem, vagy már lehagytam az ellenfeleket, s bár egy pillanatra bevillant, nehéz lehet a vége, 360-nál még mindig frissen mozogtam. Az utolsó 30-40 méteren már csak az járt a fejemben, most biztosan 48 másodperc alá kerülhetek. A célba érve hallottam a közönség moraját, akkor gondoltam először, megcsinálhattam. Eztán néztem csak fel az órára."


Koch szerint a részidők is félelmetesek, a rekordot csak olyan atléta döntheti meg, aki 100-on, 200-on is jó, s nem egyszerűen 400-as specialista.

"Azt tudom, hogy részese voltam a politikai propagandának, de a motiváció az enyém volt. Senki sem tudott volna eredményt elérni, ha ez a motiváció nem jön belülről. Vagy szenvedtél, hogy elérd a célod, vagy nem nyertél semmit" - vélte.

Koch még tanulmányait is félretette a sikerek miatt. "Büszke vagyok magamra, arra, amit elértem, de hogy megérte vagy sem, mindenki saját maga döntse el. Szerettem volna befejezni orvosi tanulmányaimat, de végül mindent feláldoztam a karrierem érdekében."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Marita Koch
Születési idő, hely:
1957. február 18., Wismar (egykori NDK)
Magasság, versenysúly: 171 cm, 62 kg
Legjobb időeredményei:
60 m: 7.04 (1985)
100 m: 10.83 (1983)
200 m: 21.71 (1979)
400 m: 47.60 (1985)
Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (400 m - 1980), olimpiai 2. (4x400 - 1980), 3-szoros világbajnok (200 m, 4x100 m, 4x400 m - 1983), vb-2. (100 m - 1983), fedett pályás világbajnok (200 m - 1985), 6-szoros Európa-bajnok (400 m és 4x400 - 1978, 1982, 1986)

Bár Marita Koch tagadja, hogy valaha is tiltott szerekkel élt volna, Werner Franke professzora doppingügyek legtekintélyesebb németországi szakértőinek egyike másképp gondolja mindezt.

"Bizonyos eredmények eleve gyanúsak: amikor Marita Koch 1985-ben világrekordot futott, annyi szteroidot kapott, mint később - férfi létére - Ben Johnson. Nem csoda, hogy a 47,6 másodperces időnek húsz évvel később sem ér senki a közelébe" - állította 2004-ben a Népszabadságnak adott interjújában.

Franke felesége, a szintén a titkos doppingprogramot kutató Brigitte Berendonk könyvében írt olyan levélről, amelyben Koch arról panaszkodik, kevesebb tablettát kapott, mint az az atléta, aki a Jenapharm nevű gyógyszergyár elnökének unokaöccse volt.