Vágólapra másolva!
Keller László, a magyar Fed-kupa-csapat frissen kinevezett kapitánya pénteken kijelölte bő keretét a jövő évi csoportmérkőzésekre.

"Nálunk minden fordítva történik" - lázongás a nőitenisz-válogatottnál

Keller meghívottai között szerepel Szávay Ágnes, Arn Gréta, Czink Melinda, Marosi Katalin, Babos Tímea, Jani Réka, Susányi Zsófia és Lukács Vanda. A kapitány szerint mindannyian igent mondtak a felkérésére.

Keller már októberben, a megválasztása napján a támadások kereszttüzébe került, a legjobb magyar teniszezőnők ugyanis játékostársukat, Marosi Katalint szerették volna a poszton látni, ám ezt az elnöki támogatás ellenére leszavazta az elnökség.

Mindezek ellenére a tréner szerint Szávayék vállalni fogják a játékot: "Ha sérülés nem jön közbe, előreláthatóan a legerősebb csapattal léphetünk pályára jövőre Izraelben. Játékosaink december közepén lesznek mind itthon és minél hamarabb szeretnék tartani velük egy közös keménypályás felkészülést."

A magyar női válogatott a Fed-kupa Euro-afrikai zónájának 1-es csoportjában szerepel. A csoportmérkőzések február elején lesznek Eilatban.