"Győztes meccs után ne magyarázkodjon az ember" - Erdei Zsolt az amerikai újrakezdésről

Erdei Zsolt simán verte Samson Onyangot
Vágólapra másolva!
Kellemetlen ellenfél volt a "csetlő-botló" Samson Onyango Erdei Zsolt szerint. A magyar bokszoló magabiztos győzelemmel kezdte amerikai karrierjét vasárnap hajnalban, ennek ellenére úgy érezte, a legnagyobbak ellen még kevés lett volna, amit a ringben mutatott. A következő meccse áprilisban lehet, előtte pedig megteszi azt, amit évek óta halogat: magaslati edzőtáborba vonul.

- A meccs előtt azt mondta: "Nekem ott olyat kell produkálnom, hogy arra felkapják fejüket, és azt mondják rám: óriási kihívás lenne vele bokszolni." Ez mennyire valósult meg?
- So-so, nem mondhatnám, hogy maradéktalanul, de arra jó volt, hogy kicsit megmozgassam a rozsdás végtagjaimat. A nyolcadik menetben próbáltam még rátenni egy lapáttal, de nem sikerült kiütnöm Onyangót. A felkészülés meghatározó volt, nem a megszokott körülmények közt zajlott, akikkel kesztyűztem, nem állítottak olyan feltételek elé, mint kellett volna. Ez nem segített hozzá, hogy a topon legyek.

- A negyedik menetben közel került a kiütéses győzelemhez, az ötödikben azonban mintha visszavett volna. Vagy csak kívülről látszott így?
- Azt mondtam, szusszanok egyet, és így is tettem. Az volt az az egy menet, amit az egyik bíró odaadott az ellenfélnek.

- Edzője, idősebb Balzsay Károly miket mondott a szünetekben?
- Hogy pontosabban próbáljak még egy-két horgot rátenni. Az volt a gond, hogy nem fejeztem be az akciókat. De ez a csetlő-botló ellenfél nagyon kellemetlen volt, nehezen találtam a távolságot. Ugyanakkor nincs miért magyarázkodnom, egy győztes meccs után ne magyarázkodjon az ember.

- Visszanézte már videón a meccset?
- Nem, dehogy. Szerdán megyünk haza, majd otthon megnézem.

- Milyen reakciókat kapott a szakmából?
- Tetszett az embereknek, főleg a közönségnek. Azt mondták, ez volt a nap meccse, de sokkal jobb lett volna, ha formában vagyok. Az amerikai promóterem, Lou DiBella szerint is szükségem volt erre az összecsapásra.

- Kovács István a stúdióban azt mondta: az amerikai nézők úgy érezhették, akár a büfébe is kimehetnek a meccs alatt. Szerinte nem a célnak megfelelő ellenfelet találtak a számára, mit gondol erről?
- Olyan szempontból nem volt jó az ellenfél, hogy nem késztetett ellenállásra. A győzelem megvolt, de bemutatkozó meccset nem ilyen ellenféllel kell játszani, nem tudtam látványosan bokszolni ellene. Ezzel együtt nem bánkódom, sok tanulsággal szolgált ez a meccs.

- Kovács szerint ugyancsak hiba volt, hogy javarészt a KSI edzőtermében, és nem Amerikában készült fel a meccsre.
- Ezt jól látta a Kokó, nem volt megfelelő, de nem is lehetett az. Nem voltak jók a körülmények egy profi felkészüléshezm hiszen a meccs időpontját két héttel a meccs előtt tudtam meg. Addig is készültem itthon, utána pedig kimentünk az Államokba. Több idő kellett volna, de ez nem rajtam múlt.

Forrás: [origo]

- Most, hogy egy év után sikerrel tért vissza, mennyire lesz más a következő meccs?
- Azt hiszem, hogy kellene egy nagyon komoly felkészülés. Évek óta halogatom, hogy felmegyek magaslati edzőtáborba, ezt legközelebb meg kell majd tennem, aztán kijövök Amerikába, és az itteni ellenfelekkel tudok majd sparringolni két vagy két és fél hónapot. Még nem vagyok annyira biztos magamban, hogy már a legnagyobbakat is kihívhatnám. Per pillanat még kevés lett volna, amit például tegnap produkáltam.

- Mi lehet a következő lépcső, nagyjából mikor bokszol legközelebb és kivel?
- Március-április környékén, inkább áprilisban. Alapvetően tőlem függ, mikor szeretnék meccselni, de az ésszerűséget is figyelembe kell venni: még nem tudom, milyen gálák vannak akkor, milyen sorrendben, melyiket melyik tévé közvetíti. Az ellenfélről egyelőre semmit nem tudok mondani.

- A meccse után következett a Martinez-Williams-csata. Látta Sergio Martinez brutális KO-győzelmét?
- Nem, mert odamentem a magyar közönséghez, meg akartam nekik köszönni a szurkolást. Ott vártak rám vagy kétszázan, és szépen szétkaptak engem. Egy telefonos felvételt láttam, az elég kegyetlennek tűnt.