Vágólapra másolva!
A WBC korábbi félnehézsúlyú világbajnoka, Adrian Diaconu úgy gondolja, hogy Erdei Zsoltot nem ismerik eléggé az Egyesült Államokban, így nehezen lehetne olyan tv-csatornát találni, amely közvetítené kettőjük esetleges összecsapását. A román bokszoló éppen ezért nem tartja valószínűnek, hogy Erdeivel fog bokszolni.

A romániai születésű, jelenleg Kanadában élő bunyós, Chris Henryt és Tavoris Cloudot jelölte meg, mint jövőbeni lehetséges ellenfeleit, ám a Boxingscene.com megkérdezte Diaconut, hogy mit szólna egy esetleges Erdei Zsolt elleni találkozóhoz.

"Hiába döntött úgy, hogy átjön Amerikába és itt fog bokszolni, egy ellene vívott meccs még így sem vonzana elég nézőt, mivel Erdeit leginkább Európában ismerik" - idézte a Profiboksz.hu az amerikai weboldalnak nyilatkozó Diaconut. "Ezen a szinten már nagy mérkőzéseket kell produkálni, amelyek olyan érdeklődést váltanak ki a televízióknál, hogy az összecsapás finanszírozható legyen. És ahhoz, hogy egy csatornát érdekeljen egy találkozó, nem elég, ha egy nagy név indul táncba, oda már jó partnerre is szükség van" - tette hozzá Diaconu.

Erdei november 21-én pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen az amerikai Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. A magyar bokszoló azt tervezi, hogy jövő áprilisban ismét az Egyesült Államokban bokszol.