Vágólapra másolva!

Kína megunta a pingpong-hegemóniát, és kiképezi ellenfeleit

A kínaiaknak elegük lett a világ fanyalgásából az asztaliteniszben betöltött egyeduralmuk miatt. A sportág nagyhatalma egy olyan képzést indít el, amely által megpróbálják felzárkóztatni a világ többi országának pingpongozóit.

A kritikák szerint a kínai hegemónia az asztaliteniszben az utóbbi időben teljesen egyoldalúvá és nevetségessé tette a nemzetközi tornákat. Kína most nemes gesztussal válaszolt a támadásokra, a Sanghajban létrehozott asztalitenisz-akadémián négyéves kurzust kínál a külföldieknek.

Az intézmény helyettes párttitkára sajátos stílusban fogalmazta meg a célokat. "Amióta Kína a sportág piramisának tetejére került, azóta kell a külföldi bárányokkal törődnie, és farkassá tenyésztenie őket, hogy a verseny erősödjön" - árulta el Jang Pejfang. A vezető szerint a kínaiak sikerének titka abban rejlik, hogy a technikát és a stratégiát egyaránt mesteri fokra növelték, ez tükröződni fog a képzésben is.

A vezető szerint az akadémia háromszáz diákjának fele lesz külföldi. Az intézményben olyan kiváló szakemberek oktatnak majd, mint a pekingi olimpián az összes aranyérmet begyűjtő kínai válogatottak férfi és női szövetségi kapitánya.