Vágólapra másolva!
Visszavágna a tavalyi vereségért a címvédő Yanina Wickmayernek Arn Gréta, aki pályafutása második WTA-tornagyőzelméért játszik a belga teniszezőnővel Aucklandben.

A korábbi világelső, orosz Marija Sarapova legyőzése után a megfázással küzdő, német Julia Görgest is megverte 7:6, 6:3-ra Arn Gréta az aucklandi tornán, így bejutott a fináléba.

"Az döntött, hogy sokkal megfontoltabban játszottam, mint Görges. Mindig tudtam, hogy mikor, hova kell ütnöm a labdát ellene" - mondta az elődöntőről Arn a verseny hivatalos honlapján.

Így nyerte meg az első szettet Arn Görges ellen:


"Nagyon boldog vagyok, életem legjobb formájában játszom, remélem, hogy kitart ez a döntőig! Ami Wickmayert illeti, remek ütései vannak, jók a szervái és mindig uralja a játékot a pályán, minden pontért az utolsóig küzd. Tavaly már játszottam egyszer vele Cincinnattiben, akkor ő nyert, de azóta más játékos lettem, nem lesz könnyű dolga ellenem."

Egyetértett Arn Grétával a világranglista 23. helyén álló, Aucklandben címvédő Yanina Wickmayer. "Keveset tudok róla, de nagyon jó hét áll mögötte, hiszen eljutott a döntőig. Az pedig, hogy legyőzte Marija Sarapovát, bizonyítja, hogy egy nagyon veszélyes ellenfél vár rám a fináléban" - mondta a 21 éves belga játékos, aki pályafutása hatodik WTA-döntőjére és negyedik tornagyőzelmére készül.