Vágólapra másolva!
Három év kihagyás után megszenvedett a sikerért Arn Gréta, aki 2011 első teniszbajnoka lett a WTA Tour sorozatában. A versenyeire jobbára egyedül utazó, és a főtáblára ezúttal csak szerencsével becsusszant, harmincegy éves sportoló az új-zélandi Aucklandben, az ASB Classic elnevezésű torna döntőjében 6:3, 6:3-ra verte a belga Yanina Wickmayert, a viadal eddigi címvédőjét és második kiemeltjét.

Arnie, the Terminator, Greta the Great - efféle nevekkel illette az új-zélandi sajtó Arn Grétát, a legkézenfekvőbb pedig a Giant Killer, vagyis Óriásölő becenév volt, hiszen a magyar teniszező az ASB Classic főtábláján Zana Ondrasková (83. a világranglistán), Sofia Arvidsson (53.), Marija Sarapova (18.), Julia Goerges (40.) és Yanina Wickmayer (23.) legyőzésével csupa jóval előbbre rangsorolt játékost ütött ki. Az öt meccsen mindössze egy szettet vesztett, még Arvidsson ellen, a második fordulóban - igaz, akkor öt meccslabdát kellett hárítania.

Arn élete második WTA-győzelmével 37 ezer dollárt keresett, 280 ranglistapontot gyűjtött, és most olyan jól áll, mint korábban még sohasem.

A magyar játékos igazán valószínűtlen tornagyőztes. Eredetileg úgy volt, hogy selejtezőt kell játszania, de mivel néhányan visszaléptek, becsusszant a főtáblára, edző és csomagok nélkül. Trénere, az olasz Vittorio Magnelli úgy döntött, hogy - mivel Auckland nagyon messze van Rómától - inkább otthon marad, Arn egyik bőröndje pedig elkallódott valamelyik repülőtéren, és csak nyolc nap késéssel érkezett meg.


Arn a döntőben, Wickmayer ellen azokat az erényeit csillogtatta, amelyeket egész héten: remekül adogatott, és nyugodtan, pontosan helyezte a labdákat ellenfele térfelének legtávolabbi pontjaira, a vonalak mellé. A kettejük közötti tíz év korkülönbség meglátszott, Arn rutinja, nyugalma elég volt a kapkodó, és a végére elfáradó belgával szemben. Az sem használt Wickmayernek, hogy többször is hátrányból kellett fordítania a tornán, és a pénteki elődöntőben 2 óra 51 percen át küzdött kínai ellenfelével.

"Én harmincegy éves vagyok, te csak huszonegy, lesz még időd bőven tornákat nyerni" - vigasztalta Arn a tavalyi tornagyőztes Wickmayert, amikor a meccs után mikrofont nyomtak a kezébe.

A meccs amúgy sima volt, Arn mindkét játszmában egyszer brékelt, és csak a meccslabdánál remegett meg a keze, kétszer is, de aztán behúzta a szükséges pontot. Amikor megvolt a győzelem, térdre esett, és hosszú másodpercekig, kezét égnek emelve ünnepelt.

"Úgy érzem, Wickmayer ideges, olykor hisztis volt, nehezen dolgozta fel, hogy nem megy neki a játék. Amúgy is kissé savanyú teniszező, nem szeret mosolyogni, ellentétben velem" - mondta az [origo]-nak telefonon Arn Gréta aucklandi hotelszobájából.

Arn Gréta a helyi közönség támogatását is bírta a döntőben.

"Én már csak ilyen vagyok, harmincegy évesen is egy nagy gyerek, szeretek hülyéskedni, röhögcsélni, és ezt a jelek szerint díjazza a publikum. Most tényleg volt okom a vidámságra, meseszerű héten vagyok túl. Mindenkitől hallom, hogy 58. leszek a jövő heti világranglistán, de ennél nagyobb öröm, hogy néhány napot pihenhetek és strandolhatok Melbourne-ben, ahová vasárnap repülök át. Szerdán kezdődik a selejtező az ausztrál nemzetközi bajnokságon, de nekem nem kell játszanom a selejtezőben, a helyezésemnek köszönhetően" - mondta Arn.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

"Tényleg én lennék az év első bajnoka WTA-versenyen?" - hitetlenkedett. "Ez csodálatos, végre valamiben első vagyok! Én aztán megszenvedtem ezért a sikerért, korábban három évet ki kellett hagynom, amikor a menedzserem kiforgatott mindenemből. Egyedül értem el ezt a sikert, nem sokan vannak, akik egyedül, jobbára edző nélkül utaznak, de én így érzem jól magam. Csak a barátom, Nemcsik Zsolt hiányzik, de vele már percekkel a meccseim után beszélek telefonon, és olykor ő is elkísér."