Vágólapra másolva!
Újabb támadásokra számíthat az eddig is számtalanszor megvádolt Lance Armstrong, a Tour de France hétszeres győztese, akiről a Sports Illustrated közölt olyan információkat, amelyek doppinggyanúba keverhetik a kerékpárost.

Armstrong ellen a Los Angeles-i szövetségi esküdtszék indított vizsgálatot, hogy kiderítse, részese volt-e a szervezett keretek között történő doppingolásnak, amikor a US Postal csapatánál tekert.

Az esküdtszék augusztus óta folyamatosan gyűjtötte be a tanúvallomásokat Armstrong közeli ismerőseitől, valamint korábbi csapattársaitól, az amerikai sportmagazin két újságírója, Selena Roberts és David Epstein pedig többszáz oldalnyi anyag átolvasása, és tucatnyi interjú elkészítése után írt meg egy cikket, amely a Sports Illustrated január 24-i számában jelenik majd meg.

A lap internetes oldala részleteket közölt a cikkből, amelyből többek között az is kiderül, hogy az 1990-es évek végén Armstrong is részt vett a HemAssist nevű szer tesztelésében, amellyel a vér oxigénszállító kapacitását lehet megnövelni, és sokkal kevésbé kockázatos, mint a kerékpárosok között elterjedt doppingszernek számító EPO.

Egy másik eset szerint 2003-ban Armstrong a csapattársaival magánrepülővel - Armstrong korábbi csapattársa, a dopping miatt Tour de France-győzelmétől megfosztott Floyd Landis szerint Armstrong gyakran repült magángéppel, mert ilyen esetekben kevésbé volt szigorú a reptéri ellenőrzés - utazott St. Moritzba, ahol a szokásostól eltérően átvizsgálták a táskáját, amelyben fecskendőket és spanyol felirattal ellátott gyógyszereket találtak. Landis szerint Armstrong végül megkért valakit a vele utazók közül, hogy győzze meg a vámosokat, hogy a gyógyszerek egyszerű vitaminok, a fecskendők pedig a vitamin-injekciók beadására szolgálnak.

Szintén rontja Armstrong helyzetét, hogy amikor az olasz rendőrség tavaly novemberben házkutatást tartott csapattársnál, Jevgenyij Popovicsnál, olyan dokumentumokat és e-maileket találtak, ami arról árulkodik, hogy az amerikai bringás 2009-ig kapcsolatban állt Michele Ferrarival, egy doppingvádakkal illetett orvossal, akivel kapcsolatban azt állította, hogy 2004 óta nem kommunikál vele.

Ferrari ellen Olaszországban az volt a vád, hogy tiltott teljesítményfokozókkal kereskedett, illetve rendszeresen doppingszerekkel látott el sportolókat. Armstrong korábban azt mondta, Ferrari rengeteget segített neki, amikor hererákkal küszködött.

Stephen Swart, aki a Motorola csapatnál volt Armstrong társa, azt mesélte, hogy a texasi klasszis vette rá a többieket, hogy használjanak EPO-t. Swart, aki maga is elismerte, hogy doppingolt, egy kerékpárosok közötti rituáléról is beszámolt, eszerint a bringások megszúrták az ujjukat, majd a vért egy ampullába folyatták, az ampullát pedig egy kenyépirító nagyságú gépbe tették, amellyel a megfelelő hematokrit-szintet lehetett elérni.

Forrás: AFP

Az EPO-t csak 2001 óta vizsgálják a kerékpárosoknál, ezt megelőzően, ha valakinek ötvennél magasabb volt a hematokrit-szintje, azt tizenöt napra eltiltották. Swart felidézte az 1995-ös Tour de France egyik pihenőnapját, amelyen a Motorola versenyzői a hematokrit-szintjüket tesztelték, és Armstrongé ötven fölött volt, majd pár nappal később a mezőnytől megszökve nyerte meg a Tour tizennyolcadik szakaszát.

Armstrong, aki egyszer sem szolgáltatott pozitív mintát pályafutása, az összes vádat tagadta. A hétszeres Tour-győztes klasszis jelenleg pályafutása utolsó versenyén, az ausztráliai Tour Down Underen vesz részt. Amikor a verseny második szakasza előtt egy újságíró a Sports Illustrated cikkéről kérdezte, Armstrong morcosan megjegyezte, hogy nincs mondanivalója a témában, majd mikor a kérdező tovább feszegette a kényes témát, Armstrong egy "Hülye vagy, ember? Melyik része nem világos annak a mondatomnak, hogy nem akarom kommentálni a dolgot?" kérdéssel reagált. Később a hülyézésért elnézést kért az újságírótól, de gyanítjuk, lesznek még olyan kérdések a témában, amelyek elöl nem térhet ki.