Vágólapra másolva!
2001 óta tizenkét magyar ökölvívó nyert világbajnoki címet a profik között, a legnagyobb kereskedelmi csatornák pedig rendszeresen közvetítettek magyar érdekeltségű bokszmeccseket, jelenleg azonban sem bajnokok, sem közvetítések nincsenek. Kovács István úgy látja, manapság jóval gyengébb a felhozatal profi bokszolókból, mint az ő idejében, Rácz Félix menedzser szerint pedig a jók sem elég érdekesek ahhoz, hogy eladhatóak legyenek a médiában.

Tíz éve történt, hogy Kovács István Münchenben, pontozással legyőzte Antonio Díazt, és ezzel megszerezte a WBO nevű szervezet nagypehelysúlyú címét. Kovács ezzel az első magyar profiboksz-világbajnok lett, akit aztán számos újabb magyar ökölvívó követett. Összesen tizenketten jutottak bajnoki címig különböző fajsúlyú szervezeteknél, mostanra azonban egy sem maradt belőlük.

"Napjaink generációja a fénykorhoz méri magát, amely nagyjából a 2000 és 2006 közötti időszakra tehető" - mondja Rácz Félix, a legsikeresebb magyar profibokszmenedzser, a Felix Promotion tulajdonosa. "Akkoriban a három komoly istálló, a hamburgi Universum Box-Promotion, a Polish Boxing Promotion és a Felix Promotion színvonalas gálákat szervezett. A maiak nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, lépten-nyomon emlegetik, hogy bezzeg akkor a két nagy kereskedelmi televíziónak köszönhetően kiemelkedő publicitása volt a profi boksznak."

A két nagy csatorna szerint ugyanakkor éppen azért szűntek meg a közvetítések, mert már nemigen van kit közvetíteni. "A semmiből mi nem tudunk felépíteni egy bokszolót" - mondta az [origo]-nak Héder Barna, az RTL Klub sportosztályának a vezetője. "Annak idején nagyon szerencsés helyzetben voltunk, hiszen Kovács István és Erdei Zsolt is sikeres és népszerű sportolók voltak, amikor elkezdődött a profi karrierjük, Erdei árnyékában pedig fel lehetett építeni Balzsay Károlyt, akinek ugyan nem volt annyira impozáns az amatőr múltja, de tévés szempontból nagyon jó alkat. Valójában Kótai Misi példáján lehetett tökéletesen lemérni, hogy egy kereskedelmi csatorna mit tud kihozni egy bokszolóból, hiszen őt már nem rangsorolták olyan magasan, mégis nagyon jól nézték a mérkőzéseit. De már neki is volt tévés múltja, mire átkerült hozzánk, valamit mindenképpen le kell tenni az asztalra ahhoz, hogy egy RTL méretű csatorna felkarolhasson valakit, ráadásul most a húzónevek is hiányoznak, akik mögé be lehetne állni. Balzsaynak is vissza kell kapaszkodni ahhoz, hogy újra műsorra tűzhessük a mérkőzéseit, hiszen egy RTL-es sportműsornak adott esetben Arnold Schwarzeneggert kell legyőznie péntek vagy szombat esténkét, ha pedig a termék nem elég erős, akkor nincs helye ebben műsorsávban."

A magyar profi boksz történetének tizenkét világbajnoka

Kovács István (WBO pehelysúly, 22 győzelem, 1 vereség)
Erdei Zsolt (WBO félnehézsúly, WBC cirkálósúly, 32, 0)
Kótai Mihály (IBO, WBF nagyváltósúly, 36, 5, 1 döntetlen)
Nagy János (IBC nagypehelysúly, 24, 1)
ifj. Balzsay Károly (WBO nagyközépsúly, 23, 2)
Hidvégi György (WBF cirkálósúly, 14, 1, 1)
Matolcsi József (WBF nagyváltósúly, 29, 13)
Kovács Attila (IBO nagyváltósúly, 25, 4)
Belinszky Krisztina (WIBF, GBUF minimumsúly, 25, 6, 2)
Faragó Beatrix (WIBF légsúly, 8, 3, 1)
Miló Viktória (WIBF, GBUF légsúly, 19, 6)
Csábi Bettina (WIBF, GBUF harmatsúly, 28, 0, 0)




A menedzser szerint a ringen kívüli szakértelemmel van baj

Hogy a profi boksz Magyarországon sokat veszített régi fényéből, azt az is mutatja, hogy ma már Rácz is inkább más sportágak versenyzőinek pályafutására koncentrál (ügyfelei között van többek között a teniszező Babos Tímea, a vívó Rédli András, az autóversenyző Benik Balázs, Havasi József és Szabó Krisztián), Szili István maradt az egyetlen ökölvívó védence.

Rácz azt mondja, a bokszsikerhez nemcsak kitartás, hanem komoly befektetés is szükséges, és még az sem feltétlenül elég, ha valaki kiemelkedően jól tud bokszolni. "Mielőtt 2003-ban sikerült szerződést kötnöm a TV2-vel, Nagy Jánossal és Gálfi Andrással és a többiekkel oda-vissza bejártuk az országot, rengeteg gálát szerveztem, jelentős anyagi áldozattal. Ma sincs más út a profi bokszban szerencsét próbáló menedzserek előtt, mint hogy meg kell találni a forrásokat, és el kell kezdeni dolgozni, nagyon keményen. Sajnos e pillanatban nem látok olyan vállalkozókat, olyan háttércsapatot Magyarországon, amely érezné a profi boksz lényegét. Annak idején nekem sikerült kialakítanom egyfajta szinergiát a TV2, a bulvársajtó és a Sláger Rádió segítségével, amely folyton napirenden tartotta a versenyzőimet. Ha kellett, műbalhék árán, emlékezzünk csak a mesterségesen felpumpált Csábi Bettina-Miló Viktória konfliktusra! Valójában semmi baja nem volt egymással a két lánynak, az ország viszont rágerjedt az üzengetéseikre, és hatalmas érdeklődés előzte meg mérkőzésüket. Ma ilyesmi nincs, Erdei Zsolt, Balzsay Karcsi annyira rendes srácok, hogy nem lehet fogást találni rajtuk. Nem hajtanak át a piroson, nem vágnak szájon senkit, legfeljebb a szorítóban, nem szolgáltatnak témát a bulvármédiának."

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Miló Viktória (balra) Magony Szilvia szépségkirálynővel is megküzdött egy jótékonysági gálán

Ahol nem mindig a bajnokok a legjobbak

Kovács István osztja azt a véleményt, hogy a profik között a marketing hasonlóan fontos, mint a boksztudás, ugyanakkor szerinte a bokszolók között sincs már olyan felhozatal, mint volt az ő idejében.

"A profi boksz az egyetlen olyan sportág - mert külön sportágról beszélünk, ez nem is vitás -, amelynek művelői nem sportszervezetekbe, hanem gazdasági szervezetekbe tömörülnek, példának okáért a WBO is részvénytársaság. Mindez meghatározza ezen szervezetek működését" - mondja az olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok és a profik között is világbajnoki övet szerző ökölvívó, aki manapság a magyar szövetség hivatásos tagozatának elnöke és a WBO alelnöke. "Ezeket a szervezeteket nem sportszakmai célok vezérlik, hanem a marketing, a profit. A profi bokszban nem bajnokok vannak, hanem kiváló és kevésbé kiváló ökölvívók. Az én olvasatomban nem az a bajnok a profi bokszban, aki rendelkezik valamiféle övvel, hanem aki tartósan ott tud lenni az élvonalban, és akire évek, évtizedek múlva is emlékeznek majd a bokszrajongók."

Se pénz, se színvonal

Kovács szerint hazánkban a profi boksz legolcsóbb változata működik manapság, tőke- és médiatámogatás, illetve érdeklődés hiányában meglehetősen gyenge színvonalon.

"A kilencvenes évek végétől öt-hat éven át, amikor a két nagy kereskedelmi televízió is érdeklődést mutatott a profi boksz iránt, egyfajta virágkort éltünk át. Akkor volt egy olyan derékhad, amelyre rá lehetett építeni ezt az üzletágat. Öt, kis jóindulattal hat olyan magyar ökölvívót tudnék említeni, aki tartós nyomot hagyott maga után a profik között: Erdei Zsolt, Balzsay Károly, Bedák Zsolt és Pál, jómagam és talán még Kótai Misi. A jelen nem túl fényes, de a jövő reményt keltő, mert a 69 kg Európa-bajnoka, Bacskai Balázs személyében van egy olyan amatőr klasszisunk, aki a londoni olimpia után, ha a profinak áll, az újabb fellendülés motorja lehet."

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Kovács profi karrierjének Juan Pablo Chacón vetettt véget

Egy új bajnok a többieket is magával húzhatja

Kovács úgy véli, a magyar ökölvívást sohasem a tömegtermelés jellemezte, a legfényesebb, legsikeresebb időszakokban is csak egy-egy kimagasló bajnok húzta maga után a többieket, persze az erős hátország segítségével. "Talán 2012 után egy ilyen korszak következik, mintha a feltételek újra adottak lennének" - bizakodik Kovács.

Szántó Imre, Kovács István egykori mestere, aki manapság az Unió Kispest amatőr klubban a sokszoros vb- és Eb-érmes Káté Gyulát, az ifjúsági olimpia bronzérmesét, Harcsa Zoltánt és a szerinte szintén roppant tehetséges Klasz Árpádot edzi, a kívülálló szemével látja a magyar profi boksz történéseit.

"Tíz évvel ezelőtt Kótai Mihályt elkísértem egy-két angliai fellépésére, és egyszer Las Vegasba, ennyi a kapcsolatom a sportág hivatásos változatával. Ezzel együtt nyugodtan kijelenthetem: azokból lesz jó profi bokszoló, aki az amatőrök között is megállta a helyét" - magyarázza. "Kovács, Erdei, Kótai, Balzsay, a két Bedák - mind-mind nagy bajnokok, de minimum világversenyek érmesei voltak az amatőr mezőnyben. Persze akadnak kivételek is, többnyire Dél-Amerikában, ahol már 16 évesen profinak állnak a kalandvágyó fiatalok."

Szántó szerint a profi boksz rétegsport, mégis milliókat hódított meg . "Egy szűk réteg műveli, habár a nézőközönsége jelentős. Persze akit rabul ejtett, azt nem engedi szabadulni. Hazánkban voltak kegyelmi pillanatai a profi boksznak, most nem ilyen pillanatot élünk. Hullámzó görbével tudnánk leírni a magyar hivatásos ökölvívás történetét, a hullámhegyek mindig akkor jöttek el, amikor jó volt az amatőr bunyónk. Nekünk, az amatőrök edzőinek nagyon kell igyekeznünk, mert a profi boksz csak abból az anyagból tud főzni, amit mi kiengedünk a kezünkből" - szögezi le Szántó.

Kótai fogorvos lesz?

Kótai Mihály még csak 34 éves, két évvel fiatalabb Erdeinél, és bár 2009-ben három év után megpróbálkozott a visszatéréssel - négy győzelem után utolsó két meccsét elveszítette -, már nincsenek nagy tervei a ringben, inkább az iskolába szeretne visszamenni.

"A Semmelweis Egyetem fogorvosi karára készülök felvételizni idén nyáron, ehhez biológiából kell emelt szintű, kémiából pedig középszintű érettségit tenni. E két tantárgyból előkészítőre járok, magántanár is foglalkozik velem, nem csekély anyagi áldozattal készülök nagy álmom megvalósítására" - magyarázza a WBF és az IBO egykori nagyváltósúlyú világbajnoka, aki a 2000-es tamperei Európa-bajnokságon az amatőrök között is bronzéremig jutott.

"Két évvel ezelőtt 106 kilósra híztam, azt követően, hogy 2006 februárjában gerincproblémáim miatt be kellett fejeznem az aktív sportolást. Aztán később Korponai János természetgyógyász helyre rakta a csigolyáimat, s még az sem kizárt, hogy még egyszer szorítóba lépek. De most nem ez a legfőbb célom, hanem a fogorvosi pálya. Amúgy már csak 80 kilót nyomok, alig van rajtam felesleg."