Vágólapra másolva!
Ifjabb Schirilla György vasárnap Balatonalmádiban zárta az idei téli úszósorozatát, ahol a téltemető fesztivál vendége volt. A sportember 19 percen át tempózott a jéghideg Balatonban, amelyen a jégtakarót az ő kedvéért törték fel a balatonalmádi móló környékén.

"Óriási élmény volt ez a mai úszás, mielőtt a vízbe ereszkedtem, én gyújtottam meg a kiszebabát, mellyel hagyományosan elbúcsúztatják a telet Balatonalmádiban" - mondta az MTI-nek Schirilla.

"Igazi show-műsort csináltam, szokásom szerint kimásztam a jégtáblákra, amelyek persze összevissza karcoltak, de hát ehhez már hozzászoktam. Most először fordult elő, hogy a közönség soraiból velem tartottak, az 53 éves Major Tamás kétszer egy percet úszott a jeges vízben. Nagyon örültem neki, hogy óriási volt a tömeg, több ezren kísérték figyelemmel a mai próbát."

A civilben többek között jógát oktató Schirilla idei téli úszósorozata öt állomásból állt. Célja továbbra is a hagyományőrzés - apja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.