Vágólapra másolva!
Államfői szintre emelkedett Oroszországban az a vita, amely a 2014-es szocsi olimpia kabalafiguráinak kiválasztásával kapcsolatban robbant ki. Dmitrij Medvegyev elnöknek nem tetszik, hogy holtversenyben végzett a három állatrajz, ahová két közönségkedvenc be sem jutott.

Hétfői megnyilatkozásában az államfő kétségét fejezte ki az iránt, hogy valóban össznépi akaratot tükrözne a szavazás, amelynek nyomán egy hópárduc, egy jegesmedve és egy nyúl közösen lett a szocsi ötkarikás játékok kabalafigurája.

A zsűrihez eredetileg 25 ezer ötlet érkezett, ezek közül választották ki a végső kilencet, s az orosz állami televízió szombati élő showműsorában 1,2 millió néző telefonhívása és sms-ei alapján alakult ki a sorrend.

Medvegyev előtt az orosz kormányfő, Vlagyimir Putyin is véleményt nyilvánított, a hópárduc mellett szállt síkra. Ehhez képest hirdettek aztán hármas holtversenyt úgy, hogy a trojkába nem került be sem a rendező város kedvence, egy síelő delfin, sem a korábban az egyik fő esélyesnek gondolt Gyed Moroz, vagyis az orosz télapó.