Vágólapra másolva!
Szombat este botrányba fulladt Robert Stieglitz és Khoren Gevor összecsapása a SES-istálló magdeburgi gáláján. A kihívó Gevort a tizedik menetben szándékos szabálytalanság miatt diszkvalifikálta Manfred Küchler vezetőbíró, utána pedig elszabadultak az indulatok a szorítóban, az örmény, akit végül a biztonságiak kísértek ki a csarnokból, még a bíróra is rátámadt.

Botrányos körülmények között védte meg WBO nagyközépsúlyú világbajnoki címét Robert Stieglitz. A Balzsay Károlyt is legyőző német bunyós Magdeburgban lépett kötelek közé a késői beugró Khoren Gevor ellen, aki a meccs elején kissé ráijesztett a bajnokra néhány pontos ütéssel. Az egyre jobban belelendülő Stieglitz aztán kézben tartotta a meccset, de nagyon kellett figyelnie, mert a kihívó elszántan és veszélyesen bunyózott.

A tizedik menetben szabálytalanság miatt Gevortól levontak egy pontot, ami után a két bunyós elesett és birkózni kezdett, majd Gevort a vezetőbíró leléptette. A felbőszült kihívó az eredményhirdetésnél megpróbálta megütni a mérkőzésvezetőt, és csak a biztonsági emberek tudták lefogni - számolt be a Profiboksz.hu nevű hírportál.

A korábban az Universumot erősítő Gevor ezzel mind a négy világbajnoki mérkőzését elveszítette Németországban, de szerinte a Sturm és Sartison elleni pontozásos veresége után ezúttal is a rendező promóció áldozata lett. "Nem történt semmi különös, csak ami mindig, amikor Németországban bokszolok (Gevor a Lukas Konecny elleni meccseire is gondolt, amelyet pályafutása elején vívott - szerk.). Nem reagáltam túl a dolgokat, de nem vagyok olyan gonosz ember, mint amilyennek megpróbálnak beállítani. Nem is tudom, hányadik címmeccsem ez Németországban, amelyiken meglopnak és kivételeznek az ellenfelemmel."

Gevor 00:27-nél kezdett el durvulni:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VwWJmoeKeytKayy3


Az örmény bunyós szerint Stieglitz tisztességtelen eszközökkel bokszolt: "Fejjel jött előre és úgy kapaszkodott, mint egy csimpánz a fán. Ezután nem szabad csodálkozni, ha padlóra kerül az ember. Ő rántott le a földre. Miért zártak ki? Mert lerántott a földre. Ez a harmadik alkalom, hogy kicsesznek velem a SES-istálló rendezvényén, nevetséges promóció. Nem én rántottam le, nézzék csak meg a lassítást, ki akarom magam szabadítani, mivel Robert teljesen lefogta a kezeimet. Az eredmény: elesett és magával rántott, ez az ő hibája volt. Nincs abban semmi különös, ha valaki elesik a meccsen, Klicskóék hányszor elestek, és egyszer sem figyelmeztették őket" - nyilatkozta Gevor, aki szerint a bíró által is látott fejelés nem volt szándékos.

Gevor nyilatkozatának ezzel még nem volt vége, sőt: "Több millió néző és ezrek a csarnokban láthatták, hogy mi történt, de csak erre a szétvert bokszzsákra, Axel Schulzra hallgatnak, szomorú. A csarnok tele volt nácikkal, akik a csapatomat szidalmazták, és be akartak rontani a ringbe. Hogy juthattak be ilyen emberek? Egyfolytában a csapatomat támadták, nigger disznónak titulálták őket, azt kiabálták, hogy 'mocskos bevándorlók, tűnjetek az országunkból'. De Robert se német, akkor mire ez a felhajtás? A sajtó mindent kifordít, Dirk Dzemski (Stieglitz edzője - szerk.) is rámtámadt. Soha többet nem teszem be a lábam Magdeburgba, higgyék el, amit a Bild ír, az egy óriási hülyeség. Túl sok Rocky-filmet néznek, teljesen másképp történtek a dolgok."

A történteknek egészen biztosan lesz folytatása, a mérkőzésen supervisorként közreműködő Jean-Marcel Nartz szerint a WBO örökre eltiltja majd rendezvényeitől Khoren Gevort - írja a Profiboksz.hu.