Vágólapra másolva!
Veszélyesnek tartotta a Giro'd Italia útvonalát a belga Wouter Weylandt, aki hétfőn halálos balesetet szenvedett az országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán.

A Leopard-Trek csapat huszonhat éves versenyzője huszonnégy kilométerre a céltól, a Passo del Boccóról lefelé jövet elvesztette uralmát kerékpárja felett, és 70 km/órás sebességgel falnak ütközött. Az orvosok azonnal a segítségére siettek, negyven percen át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Weylandt még a nyitószakaszt követően a menedzserének, Jef van den Boschnak küldött egyik sms-ében azt írta: "Ideges vagyok, mert veszélyes az útvonal. Aggódom."

A belga kerékpáros felesége - aki szeptemberre várja első gyermeküket - és édesapja kedden azonosította az elhunytat. A baleset képeit kegyeleti okokból nem sugározta az olasz állami televízió (RAI), a verseny orvosi stábját vezető Giovanni Tredici annyit közölt, hogy Weylandt nem szenvedett.

"A helyszínen belehalt sérüléseibe, csoda kellett volna a megmentéséhez."

A Girót folytató istálló tájékoztatása szerint a bringás első kereke nekiütközött egy betonfalnak, minek következtében Weylandt arccal a falnak, majd az úttestnek csapódott.