Vágólapra másolva!
Arn Gréta felemás érzésekkel fogadta, hogy csütörtökön az orosz Jelena Vesznyina ellen lép pályára a római salakpályás tenisztorna női versenyének nyolcaddöntőjében.

"Nem is tudom, hogy örüljek vagy sem" - mondta az MTI-nek szerdán Arn Gréta. "Ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél, mindketten nagyszerű játékosok. Mégis úgy gondolom, Vesznyinával jobban jártam, mint az általa ma legyőzött Agnieszka Radwanskával, az ő stílusa ugyanis nekem jobban megfelel. Majd meglátjuk, mit hoz a holnap."

Arn elmondta, a kőkemény felkészülés következtében kialakult korábbi lábsérülése teljesen rendbe jött, és bízik abban, hogy továbbra is sikeres lesz az olasz fővárosban. A magyar és az orosz játékosnak WTA-tornán ez lesz az első összecsapása.

A 32 éves Arn nagyszerűen kezdte az esztendőt: Aucklandben megszerezte pályafutása második tornagyőzelmét, és a további versenyeken is szép sikereket aratott. Az idén 14 meccset nyert meg, és nyolc alkalommal kapott ki.