Vágólapra másolva!
Otthonának erkélyéről kizuhanva lelte halálát Samuel Wanjiru, a kenyaiak olimpiai bajnok maratonfutója. A 2008-as pekingi olimpián győztes atléta ellen bírósági eljárás folyt illegális fegyverviselés és a felesége elleni erőszak miatt.

Nyahururui lakásának erkélyéről kiesett és elhunyt Samuel "Sammy" Wanjiru, Peking maratonfutó olimpiai bajnoka. A kenyai Daily Nationnak nyilatkozva Jasper Ombati rendőrfőnök elmondta, az atlétát felesége egy másik nővel találta otthon, rájuk zárta a szoba ajtaját, és elrohant. A hosszútávfutó nagy valószínűséggel nem öngyilkossági szándékkal ugrott ki hat méter magasról, hanem a neje után akart menni.

Wanjiru az ugrás után olyan súlyos megsérült, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt, hiába próbálták megmenteni az életét. Azt is tudni lehetett, hogy magánélete válságba jutott, emiatt pedig gyakran volt stresszes állapotban.

Forrás: AFP

Wanjiru az utóbbi idők egyik legjobb maratonistájának számított, ő volt az első, aki fiatal kora ellenére négyszer győzött a legnagyobb viadalokon: 2008-ban megnyerte az olimpiát, egy évvel később a londoni versenyt, Chicagóban pedig kétszer - tavaly és tavaly előtt - is első lett. A pekingi játékokon mindössze 21 évesen 2:06:32 órás olimpiai rekorddal győzött.

Élete legjobbját a 2009-es London Marathonon érte el 2:05:10 órával, amely ugyan több mint másfél perccel rosszabb Haile Gebrselassie világcsúcsánál, ugyanakkor képességei alapján rövid időn belül megjavíthatta volna a rekordot.

A 24 éves atléta komoly magánéleti problémákkal küzdött. December 30-án engedély nélküli fegyvertartás vádjával került bíróság elé, a vád szerint illegálisan tartott magánál egy AK-47-es gépfegyvert, inzultálta a házánál dolgozó éjjeliőrt, valamint egy vita után azzal fenyegette meg a feleségét, hogy megöli.