Vágólapra másolva!
A Kazanyban zajló sakkvilágbajnok-jelölti döntő második játszmája 58 lépés után döntetlennel ért véget. Az izraeli Borisz Gelfand vezette a világos bábukat, az angol megnyitású partiban az orosz Alekszandr Griscsuk kedvezőbb esélyű állást ért el. Gelfand ezúttal is jól védekezett, kiharcolta a pontosztozkodást. A hatjátszmás finálé harmadik összecsapását 1-1-nél szombaton játsszák.

A világbajnok-jelölti döntő második partijában is az orosz Alekszandr Griscsuk esélyei voltak kedvezőbbek. Az angol megnyitású játszmára jól felkészült szekundánsaival, csapatának egyik ütős embere a négyszeres olimpiai bajnok Peter Szvidler.

Az anyagi egyensúly felborulását követően nehéz volt az állást értékelni, s még nehezebb volt a nagymesterek dolga, hiszen a sakktábla mellett az elemzőprogramok helyett intuitív megérzéseikre, rutinjukra támaszkodhattak. Griscsuk két könnyűtisztje harcolt az izraeli Borisz Gelfand bástyájával szemben, világosnak a h szabadgyalogja adott reális menekülési esélyt.

Griscsuk időzavarban nem talált nyerést ígérő folytatást, Gelfand a partit követő rövid sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy ellenfelének az időkontrollt követően már nem volt győzelmet ígérő esélye.

Ha a hatjátszmás döntő 3-3-ra végződne, akkor új színsorsolás után négy rapidpartit játszanak, 25-25 perc gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Ha a négy parti sem hoz döntést, következnek a villámpartik, 2-2 játszmás meccsek (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként). Maximum öt ilyen mérkőzésre kerülhet sor, ha nincs döntés, akkor a "hirtelen halál" játszma következik. A sorsolást megnyerő fél választhat színt. A párbajban világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. Fontos, hogy a 61. lépéstől kezdve a küzdő felek lépésenként 3-3 másodpercet is kapnak.

A világbajnok-jelölti döntő második játszmája:
Borisz Gelfand (izraeli, 2733) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) döntetlen (Angol megnyitás, 58)

A világbajnok-jelölti döntő állása:
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)

Gelfand,B (2733) - Griscsuk,A (2747)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.a3 Hge7 7.b4 d5

Óvatosan kell bánni a gyalogáldozat elfogadásával. 7...cxb4 8.axb4 Hxb4 9.Fa3 Hbc6 10.Hb5 0-0 11.Fd6 után nem könnyű sötét haderejének fejlesztése, világosnak bőséges ellenértéke van az áldozott gyalogért.

8.cxd5 Hxd5 9.Hg5 Hc7

Alekszandr Griscsuk villámgyorsan lépett, Borisz Gelfand felé jelzés, hogy a varit szekundánsaival alaposan elemezte.

10.d3 cxb4 11.axb4 e4

Gyalogot rabolni tilos. 11...Hxb4 12.Vb3 Ve7 13.Fa3 a5 14.Fxb4 axb4 15.Bxa8 Hxa8 16.Va4+ Vd7 17.Vxb4 folytatás világosra lett volna előnyös.

12.Hgxe4 f5 13.Fg5 Fxc3+ 14.Kf1 Vd4

Eddig Griscsuk nagyon magabiztos volt, most eltűnődött.

15.Hxc3 Vxc3

Forrás: [origo]

16.Ff4 Hb5 17.Bc1 Vf6 18.Bc5 a6 19.Fxc6+ bxc6 20.Fe5 Vf8 21.Vc1 Fd7 22.Fxh8 Vxh8

Griscsuk két könnyűtisztje harcolt világos bástyájával szemben. A pozíció dinamikus egyensúlyban, de a parti tétje mindkettőjük számára nagy feszültséget jelent.

23.Ve3+ Kf7 24.Be5 Vf8 25.h4 h5 26.Vf4 Vd6 27.Kg2 Kf6 28.Be4 Vxf4 29.Bxf4

A vezércsere után sötét állása kedvezőbb.

Forrás: [origo]

29...Fe6 30.Bc1 Ke7 31.f3 Kd6 32.Kf2 Bb8 33.e4 Hc7 34.g4 fxg4 35.Bf6 gxf3 36.Bxg6 Bxb4 37.Bh6 a5 38.Bxh5 a4 39.Bhc5 Fd7 40.Kxf3 He6 41.B5c4

Az időkontroll utáni első lépés gyanúsnak tűnt. 41.Ba5 c5 42.h5 Bb2 (42...Hd4+ 43.Ke3 Fb5 44.Ba8 Bb3 45.e5+ Kd5 46.Bd8+ Ke6 47.Bxc5 Bxd3+ 48.Ke4) 43.Ba6+ Ke7 44.Bh1 volt a helyes folytatás.

41...c5 42.h5 Bb2 43.Bh1 Hd4+

Griscsuk hosszasan tűnődött. A következő időkontrollig, a 60. lépésig csak 15 perce maradt. A 43...a3 44.h6 a2 45.Ba1 Fb5 46.h7 Hg5+ 47.Kf4 Hxh7 48.Bc3 Fe8 49.e5+ Kd5 50.Ba3 Hf8 51.B3xa2 He6+ 52.Ke3 Bb4 folytatás esélyeit értékelnie kellett, s nem nyerte el tetszését.

44.Ke3 Fe6 45.e5+

Gelfandnak számolnia kellett a 45.Bxa4 Ke5 46.Bxd4 cxd4+ 47.Kf3 Bb8 48.h6 Bf8+ 49.Kg3 Bh8 50.h7 Ff7 51.Bh6 Fe8 52.Kf3 változatot, nem látni, hogy sötét miként tudná állását erősíteni.

45...Kxe5 46.Bxc5+ Fd5

Forrás: [origo]

47.Bxd5+ Kxd5 48.h6

Világos időmilliomos volt, 31 perc sötét 3 percéhez képest. A döntetlen végeredményt borítékolhattuk.

48...Be2+ 49.Kf4 He6+ 50.Kg3 Hf8 51.h7 Hxh7 52.Bxh7 a3 53.Kf3 Be1 54.Ba7 Ba1 55.Ke3 a2 56.Ba5+ Kc6 57.Kd4 Kb6 58.Ba8 Kb7 és döntetlen

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!