Vágólapra másolva!
A spanyol Igor Anton nyerte a Giro d'Italia szombati, 14. szakaszát, de honfitársa, az összetettben Alberto Contador tovább növelte előnyét.

A mezőny már az első négy hegyen alaposan megrostálódott, de a legnagyobb favoritok ekkor még együtt tekertek, a helyenként 22 százalékos meredekségű Monte Zoncolanon viszont az élboly is szétesett.

Igor Antont elengedte a Tour de France-on háromszor győztes Contador, mert összetettben nem jelentett rá veszélyt, csak két hazai riválisára, a tízezrek által buzdított Michele Scarponira és Vincenzo Nibalira figyelt.

Utóbbi leszakadt, de amikor Scarponi teljesen elkészült az erejével, utolérte vetélytársait, sőt, Contadorral leszakították Scarponit. Végül az utolsó kilométeren Contador a másik olaszt is otthagyta.

A királyetapon győztes Igor Anton sikerével összetettben feljött a 2008 után második Giro-sikerére hajtó Contador, illetve Nibali mögé a harmadik helyre.

Contador 2 perc 55 másodpercnél hagyja ott Nibalit:


Eredmény
:
14. szakasz, Linz-Monte Zoncolan, 210 km, hegyi befutó:
1. Igor Anton (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 5:04:26 ó
2. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 33 mp hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 40 mp h.

Az összetettben:
1. Contador 54:45:45 ó
2. Nibali 3:20 perc hátrány
3. Anton 3:21 p h.

Vasárnap egy újabb alpesi szakasz, a Conegliano és Val di Fassa Gardeccia közötti 229 km-es táv vár a mezőnyre.