Vágólapra másolva!
A világ leggyorsabb embere, a jamaicai Usain Bolt a várakozásoktól némileg elmaradva 9.91 mp-cel honfitársát, Asafa Powellt mindössze néhány centivel megelőzve győzött idei első versenyén, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat csütörtöki, római állomásán.

A háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok, 100-on és 200-on egyaránt világcsúcstartó vágtázó a verseny előtt arról beszélt, hogy életében először feszültnek érzi magát egy verseny előtt, s nem tudja, mire lesz képes.

A futása aztán magyarázatot adott idegességére: a rajt után - a tőle megszokott módon - szinte az egész mezőnnyel szemben hátrányba került, de ezúttal a folytatás nem a szokásos módon zajlott, elmaradt a Bolt-henger.

Csak fogcsikorgatva, az utolsó métereken érte be korábbi rekorder honfitársát, s nagyon pici előnnyel haladt át a célvonalon, így nemhogy saját csúcsától (9.59 mp), de a világ idei legjobbjától, a szintén jamaicai Steve Mullings 9.90-es eredményétől is elmaradt.

Powell végül 9.93 mp-cel lett második, míg a harmadik helyen a világ első 10 mp-en belül futó fehér bőrű sprintere, a háromszoros Európa-bajnok francia Christophe Lemaitre ért célba kereken 10 mp-cel.

A két amerikai sztársprinter, azaz Allyson Felix, a női 200 és Sanya Richards-Ross, a 400 méter világbajnoki címvédője egyaránt mindkét távon rajthoz állt Rómában, s a két futás alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Felix tart előrébb jelenleg. A 200 háromszoros vb-győztese ugyanis 400-on egészen kiemelkedően teljesített, 49.81 mp-es győztes ideje több mint fél másodperccel jobb az idei - szintén az ő nevéhez fűződő - ranglistavezető eredménynél (50.33 mp). A július 30-i Gyulai István emlékversenyre is elígérkezett Richards-Ross vele szemben csalódást keltően futott, csupán ötödik lett 50.98-cal. A rövidebb távon aztán mindkettejükön meglátszott, hogy csak 45 percük volt a pihenésre: Felix negyedikként, Richards-Ross pedig ötödikként ért célba.

A nap egyik legkiemelkedőbb produkciója a férfi 400 gát győztesének, a dél-afrikai Louis Jacob van Zylnek a nevéhez fűződik, aki 48 mp-en belüli idővel lett első (47.91 mp), s annak ellenére nyert magabiztosan, hogy a mezőnyben ott volt az olimpiai bajnoki címvédő amerikai Angelo Taylor és honfitársa, a legutóbbi két vb-n aranyérmes Kerron Clement. Előbbi harmadik, utóbbi pedig az utolsó, kilencedik helyen ért célba.

A világ idei legjobb eredményeiből nem volt hiány Felix produkcióján kívül sem: az etióp Imane Merga férfi 5000 méteren (12.54.21 p), a francia Renaud Lavillenie férfi rúdugrásban (5,82 m), a bahreini Maryam Yusuf Jamal női 1500-on (4:01.60 p), a kenyai Milcah Chemos Cheywa női 3000 m akadályon (9:12.89 p), az amerikai Brittney Reese pedig női távolban (6,94 m) lett listavezető.