Vágólapra másolva!
Roger Federer csúcsformában teniszezve legyőzte a 43 mérkőzés óta veretlen Novak Djokovicot a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros elődöntőjében. A svájci klasszis az első két szettet megnyerte, és bár a harmadikban a szerb játékos győzött, a negyedik játszma rövidítésben ismét Federeré lett. A fináléban a spanyol Rafael Nadal lesz az ellenfele, aki ha nem nyeri meg a tornát, akkor elveszíti a világelsőséget, és Djokovic lép a világranglista élére.

Roland Garros, férfi egyes, elődöntő:
Novak Djokovic (szerb, 2. kiemelt) - Roger Federer (svájci, 3.) 6:7, 3:6, 6:3, 6:7

1. játszma
Federer rögtön brékelt (0:1), Djokovic csupán másodszor veszítette el az adogatójátékát az idei Roland Garroson, de a második játékban azonnal visszavette (1:1). A maratoni harmadik gémben Federer 0:40-re vezetett, de a szerb fordított, és elsőként hozta az adogatását. (2:1) Az első három játék 22 percig tartott, a negyediket Federer pillanatok alatt, semmire nyerte, majd az ötödiket Djokovic bréklabdát hárítva húzta be. (3:2)

A hatodik játékban a szerb két bréklabdához is jutott, és rögtön az elsővel élni tudott (4:2), Federer azonban egyből visszavette az elveszített adogatójátékot, 4:3-ra alakítva így az állást. Djokovictól nem megszokott módon az első négy adogatójátékából háromszor is 0:40-re állt, kétszer el is veszítette. Federer azonban sokkal jobban adogatott nála, másodszor hozta a játékot semmire, így kiegyenlített. (4:4)

A kilencedik gémben először hozta könnyedén az adogatójátékát Djokovic. Federer a szettben maradásért szerválhatott, két bréklabdát hárítania kellett, de egyenlített. (5:5)

Djokovicot figyelmeztette a vezetőbíró, hogy két adogatás között ne tartson akkora szünetet. "15 másodpercen belül ott voltam a vonalnál" - jött a válasz az egy-egy szervára valóban mindig sokat készülő szerbtől. Ezzel együtt Djokovic hozta az adogatójátékát (6:5), Federer is az övét (6:6), így tie breakben dőlt el az első szett.

A rövidítésben Federer 3-1-re és 4-2-re is vezetett, Djokovic innen fordított 5-4-re. Ezután azonban Federer sorozatban három pontot nyert, így 7-5-re győzött, és 7:6-tal behúzta az első szettet, amely valószínűleg minden idők egyik legjobb és legmagasabb színvonalú első játszmája volt a Roland Garroson.

A 70 percig tartó első játszma statisztikája:
Djokovic: 2 ász, 14 nyerő ütés, 10 ki nem kényszerített hiba, 0 kettős hiba.
Federer: 4 ász, 18 nyerő ütés, 12 ki nem kényszerített hiba, 0 kettős hiba.

Az első játszma utolsó labdamenete:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JpPHdmfBf4lDGnuK


2. játszma
Az elsőtől eltérően a második játszma nem brékekkel kezdődött, hiszen előbb Federer, majd Djokovic, majd újra Federer hozta az adogatójátékát. (1-2) A negyedik gémben azonban a régi önmagát idéző svájci brékelt, majd hozta a saját szerváját, így 4:1-re elhúzott. Djokovic ezt követően nehezen, de megnyerte az adogatójátékát, Federernek több bréklabdája is volt. (2:4)

A korábbi világelső svájci klasszis hatalmas önbizalommal játszva behúzta a második játszma hetedik játékát is. (2:5) Djokovicot ilyen tanácstalannak az idén még nem láttuk, ezzel együtt megnyerte a következő adogatójátékát úgy, hogy öt játszmalabdát hárított (3:5), Federer szervagémjét azonban nem tudta elvenni, így a svájci behúzta a második szettet is. (3:6)

A 45 percig tartó második játszma statisztikája:
Djokovic: 0 ász, 5 nyerő ütés, 13 ki nem kényszerített hiba, 1 kettős hiba.
Federer: 5 ász, 10 nyerő ütés, 10 ki nem kényszerített hiba, 0 kettős hiba.

Forrás: AFP

3. játszma
Djokovic nehezen, de hozta az első adogatójátékot, majd egyből elvette Federerét és ismét megnyerte a sajátját, így 3:0-ra elhúzott. Federer ezt követően szépített, és a játszmában tartotta magát (3:1), ám nem tudta visszavenni az elveszített adogatójátékot az egyre nagyobb önbizalommal játszó Djokovictól. (4:1) Federer játékán látszott, hogy feladta a harmadik játszmát, Djokovic 6:3-ra nyert, így Federer először veszített szettet az idei Roland Garroson.

A 37 percig tartó második játszma statisztikája:
Djokovic: 1 ász, 6 nyerő ütés, 7 ki nem kényszerített hiba, 0 kettős hiba.
Federer: 2 ász, 6 nyerő ütés, 10 ki nem kényszerített hiba, 1 kettős hiba.

Djokovic egy ásszal húzta be a harmadik szettet:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rchWUP1yGG5U8841


4. játszma
Federer adogatásával indult a szett, megnyerte a svájci a szervagémjét, akárcsak Djokovic, de a harmadik, a negyedik és az ötödik játékban sem volt brék. (2:3) Ez Federernek kedvezhetett volna, hiszen így Djokovic futott az eredmény után, de a szerbnek jót tett ez a nyomás, mert egyre agresszívebben és pontosabban játszott.

Pechére Federer is remek napot fogott ki, és csúcsformához közeli állapotban teniszezett, ez főleg svájci pontosságú adogatójátékán látszott egészen 4:4-ig, ekkor ugyanis Djokovic brékelt, és a szettért adogathatott. (5:4) Federer azonban ezúttal fogadóként jeleskedve visszavette az elveszített adogatójátékot (5:5), majd megnyerte a sajátját (5:6), és Djokovic már a meccsben maradásért szerválhatott, sikerrel. (6:6) A tie breaket újra Federer idegei bírták jobban, 7-5-re győzött, egy ásszal behúzva a meccslabdát, megállítva ezzel a 43 mérkőzés óta veretlen Djokovicot, aki ha bejutott volna a döntőbe, akkor átvette volna a vezetést a világranglistán Rafael Nadalról. Djokovic azonban a hétvégén még így is a trónra ülhet, ha Nadal nem nyeri meg a tornát.

Ehhez hasonló labdameneteket láthatott a francia közönség:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Lz4E6GV6EEPYe9Wk


A mérkőzés előtti előzetes

Bár kettejük összesített mérlegét tekintve 13-9-re Federer vezet, a svájcinak élete talán legjobb formáját kell mutatnia ahhoz, hogy legyőzze Djokovicot. Az idén háromszor találkoztak, az Australian Open elődöntőjében, a dubaji döntőben és az Indian Wells-i elődöntőben is a szerb nyert. Djokovic nagy sorozata előtt, tavaly novemberben azonban Federer az ATP-világbajnokságon 6:1, 6:4-re legyőzte őt.

Salakon eddig csupán háromszor játszottak egymással, 2006-ban és 2008-ban Monte-Carlóban Federer, 2009-ben Rómában Djokovic nyert.

Minden mértékadó fogadóirodánál Djokovic az esélyesebb, kérdés azonban, hogy jól jött-e neki, hogy a negyeddöntőből játék nélkül jutott tovább, miután az olasz Fognini feladta a találkozót, így Djokovic pihentebb, de legutóbb múlt vasárnap játszott tétmeccset. Federer viszont játékban van, de sok időt nem töltött a pályán, hiszen eddig egyetlen szettet sem vesztett Párizsban.