Vágólapra másolva!
Női K-1 500 méteren Kozák Danuta, férfi C-1 1000 méteren pedig Vajda Attila nyerte pénteken a kajakosok és kenusok válogatójának második fordulóját Szegeden, s mivel az első körben is ők bizonyultak a legjobbnak, újabb sikerükkel bekerültek a jövő heti, belgrádi Európa-bajnokságon és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatba.

Az ötkarikás címvédő Vajda rendkívül magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, míg Kozák ezúttal Benedek Dalmával vívott szoros csatát az elsőségért. Utóbbi számban a harmadik helyen a kétszeres olimpiai és 29-szeres világbajnok Kovács Katalin ért a célba.

"Nagyon örülök, boldog vagyok, a célban meg is könnyeztem a győzelmet. Érdekes, hogy a rajt előtt nagyon izgultam és féltem, de aztán sikerült megnyugodnom. Gratulálok Katinak és Dalmának, azt gondolom, hogy nagy csatában sikerült őket legyőznöm. Dalmát nem láttam a szélső pályán, csak az utolsó pillanatban néztem ki oldalra, és megdöbbentem, hogy szinte egyszerre értünk célba. Most még nem a jövő heti Eb jár a fejemben, hanem a páros, jó lenne ott is nyerni" - mondta a győztes Kozák.

Benedek Dalma sajnálta, hogy épphogy lemaradt az első helyről. "Utálom a hátszelet, szenvedős pályát mentem, és valóban nagyon kevéssel kaptam ki. Rengeteg problémám volt a felkészülés alatt, betegség, sérülés, autóbaleset, ezek után szinte hihetetlen, hogy majdnem nyertem. Kár érte."

Kovács Katalin szerint nem történt tragédia. "A lelkiismeretem tiszta, most ennyire futotta az erőmből. Persze, boldog nem vagyok, de tragédia sem történt, győzött a jobb. A harmadik hely miatt azonban egy kicsit bosszús vagyok. Dalmát nem láttam kint a surranó pályán, van bennem egy tüske amiatt, hogy legyőzött."

Férfi K-1 1000 m-en nem indult el az első válogató győztese, Dombi Rudolf - aki ezen a hétvégén inkább a párosra koncentrál -, távollétében a mindössze 19 éves Dombvári Bence bizonyult a leggyorsabbnak a döntőben.

Storcz Botond szövetségi kapitány elmondta: amennyiben Dombi szombaton biztosítja Eb- és vb-indulását párosban, egyesben sem lesz úgynevezett szétlövés, ellenkező esetben viszont hétfőn mindkét számban pótválogatót tartanak.

A szakvezető terve szerint a jövő péntektől vasárnapig rendezendő belgrádi Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17-21-én sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A hétvégi, Maty-éri viadalon szombaton 9.40-től, vasárnap pedig 9.30-tól kezdődnek a döntők. Ha szükség lesz pótválogatóra, azt hétfőn bonyolítják le, keddre pedig kialakul a végleges Eb-csapat.

eredmények, férfi K-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Dombvári Bence (Domino Honvéd) 3:31.453 p
2. Pauman Dániel Máté (MTK) 3:32.317
3. Kökény Roland (Esztergom) 3:32.827

férfi C-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 3:51.929
2. Varga Dávid (MTK) 3:56.009
3. Sáfrán Mátyás (KSI) 3:57.401

női K-1 500 m (olimpiai szám):
1. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:48.388
2. Benedek Dalma (MTK) 1:48.550
3. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:49.402