Vágólapra másolva!
Elsőként a nyolcadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitova jutott be a női egyes fináléjába az angol nyílt teniszbajnokságon Wimbledonban, miután a csütörtöki elődöntőben három szettben legyőzte a negyedikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenkát. A másik ágon az orosz Marija Sarapova két szettben verte a német Sabine Lisickit.

A 21 éves, balkezes cseh játékos - akit tavaly a legjobb négy között állított meg a későbbi győztes amerikai Serena Williams - pályafutása során először szerepelhet Grand Slam-torna döntőjében.

A két teniszező egyébként tavaly a legjobb 32 között találkozott egymással a londoni füves pályás GS-viadalon, és akkor is Kvitova nyert (7:5, 6:0). A cseh játékos ellenfele a szombati döntőben a 2004-ben győztes orosz Marija Sarapova lesz, aki két szettben győzött a német Sabine Lisicki ellen.

A legjobb négy között 24 évével korelnök Sarapova - aki 2004 után második sikerére hajt a londoni füvespályás Grand Slam-tornán - az első játszmában 0:3-ról fordítva került előnybe, majd a folytatásban mindössze három játékot engedélyezett a szabadkártyás Lisickinek. Utóbbi azzal vigasztalódhat, hogy Steffi Graf és 1999 óta ő az első német női játékos, aki eljutott az elődöntőig Wimbledonban.

Sarapova imponálóan szerepel a tornán, szettveszteség nélkül került a döntőbe.

Forrás: AFP/Carl de Souza



Elődöntők, női egyes:
Kvitova (cseh, 8.) - Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:1, 3:6, 6:2
Sarapova (orosz, 5.) - Lisicki (német) 6:4, 6:3