Vágólapra másolva!
Tíz férfi és hét női úszó alkotja a július 24-én kezdődő sanghaji világbajnokságra utazó csapatot, jelentette be Kiss László szövetségi kapitány pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Kajak-kenu Szövetség meghosszabbította együttműködési szerződését a Magyar Telekommal.

Kiss László hangsúlyozta, az érmeket tekintve nem akar jósolni, de szeretné, ha a csapat megismételné a 2009-es római vb-n elért 35 pontos teljesítményét. Hozzátette, már márciusban kialakult a 16 fős lista, amelyhez Risztov Éva csatlakozott.

Az elutazással kapcsolatban a kapitány elmondta, Sanghajjal hét óra az időeltolódás, ezért igyekeznek a pekingi játékokon szerzett tapasztalatokat hasznosítani az akklimatizálódás során. Az ifjúsági olimpiai aranyérmes Biczó Bence a július 6-10-én Belgrádban sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon is indul, ezután csatlakozik a vb-csapathoz.

A sajtótájékoztatón bejelentkeztek a versenyzők és Turi György, a válogatott edzője is videokapcsolaton keresztül. A Cseh László fémjelezte Kőbánya SC-küldöttség Balatonfűzfőn, míg a Jövő SC úszói Debrecenben edzőtáboroznak. Turi elmondta, a felkészülés jelen szakaszában "formáról még nem lehet beszélni", de a jövő hét második felében már élesítik a formát.

Kérdésre válaszolva Gyárfás Tamás elmondta, hogy lezárult az a vizsgálat, amelyet Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a tavalyi úszó-Eb elszámolásával kapcsolatban még márciusban indított a szövetség ellen, s amely mindent rendben talált, így a MÚSZ-nak már nincs semmilyen tartozása.

A vb-csapat: Takács Krisztián, Kozma Dominik, Kis Gergő, Gyurta Gergely, Bernek Péter, Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Cseh László, Biczó Bence, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Kapás Boglárka, Risztov Éva, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna.

A Magyar Telekom nemcsak a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) hosszabbította meg jövő év végéig az együttműködési megállapodást, hanem arany fokozatú támogatóként segíti az augusztusi, szegedi, olimpiai selejtezős kajak-kenu világbajnokságot. Emellett a Domino Honvéd kajak-kenu szakosztállyal is meghosszabbította 2012. december 31-ig az együttműködést a telekommunikációs cég.

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy két olyan sikersportággal hosszabbítottak, amelyek teljesítménye alapvetően meghatározhatja a magyar csapat londoni olimpiai szereplését. Király István marketing vezérigazgató-helyettes elmondta, a támogatás összege nem nyilvános, de mindkét szövetség esetében meghatározó nagyságrendű, s elég ahhoz, hogy a versenyzők esetében állandó mezmegjelenést lehessen érte kérni.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke vb-felszereléssel ajándékozta meg a Telekom vezetőit, akik Baráth Etelétől, az MKKSZ elnökétől, valamint a sajtótájékoztatón megjelent olimpiai és világbajnok versenyzőktől - köztük Kovács Katalintól és Kozák Danutától - egy kisméretű, dedikált kajaklapátot vehettek át.

A cégnek a szegedi kajak-kenu vb-re - amely az év legnagyobb hazai sporteseménye - tervezett szolgáltatásai között az internet, a LAN, a WLAN, a 3G ellátás is megtalálható, amelyekhez internetterminálokat, érintőképernyős információs adatbázist biztosít.