Vágólapra másolva!
Tizenötmilliós nézettséget hozott Németországban Vlagyimir Klicsko David Haye elleni bokszmeccse. A két nehézsúlyú csatáját a szaksajtó többségével ellentétben George Foreman döntetlenre pontozta, Haye-re pedig jelenleg senki nem kíváncsi - kivéve Vitalij Klicskót, aki még tanítana neki ezt-azt.

Átlagban 15,5 millió, a 12. menet végén 16,28 millió néző követte nyomon Németországban a Vlagyimir Klicsko-David Haye nehézsúlyú bokszmeccset. Klicskót még sosem nézett ennyi német, ám így is csak megközelíteni tudta Axel Schulz és George Foreman 1995-ös párharcát, amit közel húszmillióan láttak. Utóbbi szintén ott volt Hamburgban és 114:114-re pontozta a szinte minden szaksajtó által egyoldalúként értékelt mérkőzést.

Az ukrán a negyedik világbajnoki címét is bezsebelte, ezt a bravúrt utoljára Lennox Lewis hajtotta végre, kérdés, Klicsko hogyan tud majd három szervezet kívánságának is megfelelni? Lewisnak ez mindössze egy mérkőzés erejéig sikerült.

A Haye-féle kivégzés és Klicsko büntetése is elmaradt

A szombat késő esti találkozón egyik fél sem tudta valóra váltani ígéretét, bár a feszült hangulatú sakkjátékban Klicsko könnyedén nyert, még legnagyobb kritikusa, az amerikai sajtó szerint is, de meggyőzőnek egyáltalán nem nevezhettük a produkcióját, Haye pedig még Sultan Ibragimovnál is kevesebbet ütött és talált a mérkőzésen. Bár a párharc rendkívül magas tempóban zajlott, Haye bátortalan volt, Klicsko pedig képtelen volt eggyel továbblépni és feltenni az i-re a pontot.

Két év várakozás után sokan sokkal többet vártak. Egy biztos, Haye veresége egyértelmű, maga tette azzá, mikor végre elfogadta Klicsko kézfogását. A kicsit túlzó bírói pontozást sem fütyülték ki a fergeteges hangulatot teremtő brit szurkolók, senki nem követel visszavágót. Haye nagyjából úgy érezheti magát, mint Vitalij Klicsko Byrd elleni veresége után: senki nem kíváncsi rá.

Illetve egyvalaki mégis, éppen Vitalij Klicsko. A szombati meccset a szorító sarkából figyelő ukrán szerint Haye nem azt kapta, amit érdemelt: "Még mindig nem kapott eleget, szívesen láttam volna öntudatlanul a padlón. Én mindenesetre megtanítanám még pár dologra"

Az idősebbik Klicsko nyár végén Tomasz Adamekkel bokszol, de menedzsere, Bernd Bönte is elmondta, hogy utána akár Haye is lehet Vitalij ellenfele, ami minden bizonnyal az utolsó profi mérkőzése lenne. És hogy mi lesz utána? "Vlagyimirnek és nekem van még egy álmunk, de erről még nem nyilatkozhatok" - mondta talányosan a bunyós.

Forrás: Profiboksz.hu