Vágólapra másolva!

Még több pénzért teniszezhetnek Djokovicék

A hivatásos férfi teniszezők versenyeit szervező ATP úgy döntött, a következő három évben jelentősen emeli a tornák díjazását, amely így 2014-ben összességében már meghaladja a 90 millió dollárt.

A szervezet azt is közölte, hogy a Mestersorozat egyes viadalain kilenc százalékkal emelik a díjazást, míg az évzáró Mesterek Kupáján harmincszázalékos díjnövekedés lesz, és az ötmillió dollár helyett 6,5 millió dollárt osztanak szét a nyolcfős elitmezőny tagjai között.

"Igazi aranykorszakot él meg ma a tenisz, így jogos, hogy ily módon is elismerjük a játékosok teljesítményét" - fogalmazott Adam Helfant, a szervezet elnöke.