Vágólapra másolva!
Súlyosan vitatható többségi döntéssel győzte le Paul Williams az eddig veretlen Erislandy Larát az Atlantic Cityben rendezett bokszgálán. Rövid időn belül ez a második nagy vihart kavaró pontozás a profi boksz világában.

A komoly fizikai fölényben lévő Williams nagyon lassan kezdett, a meccs első felében a sokkal ügyesebb, gyorsabb és technikásabb kubai nagyon elverte őt. Ezt követően az amerikai kicsit feltámadt, voltak már találatai, de Lara nagy ütései rendre eltalálták őt.

A meccs végére mindkét bunyós elfáradt, de a nagyon kinyíló és nyílt sisakkal rohamozó Williams újabb kemény ütéseket szedett be, aminek következtében a lábai többször is megrogytak, valamint a fején több vérző seb is keletkezett, de a padlózást elkerülte.

A tizenkettedik menetet követően a közönség, és Williams sarka is biztos volt abban, hogy Lara megnyerte a meccset, de a pontozók 114-114, 115-114, és 116-114 arányban óriási meglepetésre az egykori világbajnokot hozták ki győztesnek.

Az utolsó menet előtt már rendesen vérzett Williams feje:

Két hete Jonathan Barrost kétszer is padlóra küldte Celestino Caballero, a meccset azonban pontozással az előbbi nyerte.

Forrás: Profiboksz.hu