Vágólapra másolva!
Nemcsak ellenfelét, hanem az újságírókat is folyamatosan provákolta a korábbi félnehézsúlyú világbajnok Hugo Hernan Garay a Marco Huck elleni címérkőzését felvezeő sajtótájékoztatón, ahol kis híján verekedésig fajult a helyzet.

A hétvégén Németországban az Erdei Zsoltot korábban kétszer is komolyan megdolgoztató Hugo Hernan Garay ellen készül megvédeni WBO cirkálósúlyú bajnoki övét Marco Huck.

Az argentin kihívó az esemény sajtótájékoztatóján folyamatosan gúnyolódott ellenfelével, illetve a helyi újságírókkal is. Később, amikor a felek előléptek a szokásos szembesítő fotóra, Garay megpróbált csókot nyomni ellenfelére, akinél erre elszakadt a cérna, és a két bokszolót csak embereik tudták szétválasztani. A kihívó azonban tovább kiabált, és mutogatta Hucknak, hogy ki fogja végezni.

A korábbi félnehézsúlyú világbajnok azzal magyarázta viselkedését, hogy magabiztosnak kell lennie, és azért jött Németországba, hogy megszerezze a címet. "Nevetségesen viselkedik, idejön, inzultálja a sajtót, a csapatomat, és úgy gondolja, hogy ennyivel megússza a dolgot" - kommentálta a történteket Marco Huck. "A ringben fizetnie kell majd mindezért, kegyelemért fog siránkozni szombaton" - tette hozzá a címvédő.

Az eseményt szervező promóter, Wilfried Sauerland szerint Garay félelemből viselkedik így: "Az évek során rengeteg különböző magatartásformát tapasztaltam a kihívóktól. Egyértelműen be van rezelve, de meg is van rá minden oka, hogy féljen Hucktól, aki az erejével és a robbanékonyságával újabb látványos győzelmet fog aratni."

Profiboksz.hu